Világtörténet

A jól ismert történetek, amelyek Róma alapítása köré szövődtek, majd minden ízükben mondaiak: szó van bennük isteni származásról és kalandos utazásról, szerepelnek bennük trónbitorlók, harcok, kitett és csodásan megmenekülő gyerekek, halállal végződő testvérviszály stb. Mindezek a történetek Livius és Dionüsziosz Halikarnasszeusz, Kr. e. 1. századi – tehát 7–800 évvel az „események” után élt – szerzők műveiben maradtak ránk. De Livius forrásai, a történetek legelső megfogalmazásai sem sokkal régebbiek, mert a római történetírás mindössze a Kr. e. 3. századig nyúlik vissza. A történetek csodás elemeit különben maga Livius sem hitte el, de ahogy szellemesen megfogalmazta: illik, hogy egy ilyen dicső népnek dicső múltja legyen. Róma, mondja Livius, „ha magát Mars istent tartja is alapító atyjának, az emberiség viselje el ezt épp olyan belenyugvással, mint ahogy uralmát elviseli”. De ahogy a görög történelemnek is értékes forrása Homérosz, úgy a – sok használható adatot tartalmazó – római mondákat sem kell félredobni. Elképzelhető például, hogy Róma lakosainak egy csoportja csakugyan Alba Longából vándorolt be, bár a régészeti leletek nem mutatják Alba Longát korábbi településnek, mint Rómát, így inkább ezt a várost a latinok közös kultuszközpontjának tarthatjuk, és esetleg az ebből fakadó tekintély tükröződik „anyaváros” szerepében. A szabin nők elrablása ugyanígy utalhat arra, hogy a lakosságot alapvetően két népből – a latinból és a szabinból – származó elemek alkották.