Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A kereszténység

A keresztény vallás a középkorban olyan szervezőerővé vált, amelyhez hasonlóval addig nem találkoztunk a történelemben. A Római Birodalom a 4–5. században azzal, hogy államvallást cserélt, voltaképpen sok tekintetben szinte semmit sem változott. Ezzel szemben viszont a megváltozott helyzetbe jutott keresztény egyházban gyökeres átalakulási folyamat ment végbe. Az egyház az állammal partneri viszonyba került. Hozzáidomult a birodalomhoz, átvett bizonyos világi formákat, részt vállalt a világi dolgokért való felelősségből. Emellett a mindenkori császár személyében a legnagyobb hatalmú védelmező állt mellette, aki igényt tartott bizonyos felügyelő, vezérlő szerepre, közvetlenül azonban nem irányíthatta az egyházat. A közvetlen uralkodói irányítás ellenében már a 4. században is Jézus szavait idézte Ossius córdobai püspök: „Ne avatkozzatok bele az egyház ügyeibe, ne adjatok parancsokat nekünk azokra vonatkozóan… Isten a ti kezetekbe helyezte a királyságot; egyházának ügyeit miránk bízta… »Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené«.”

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave