Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A világ rendje

A középkori európai társadalom a kezdetektől a korszak végéig eltelt több mint egy évezrednyi időszak alatt jelentősen átalakult. Az 5–7. század során latin–görög kultúrájú birodalom fölbomló népességéhez illeszkedtek a beköltöző germán népcsoportok, majd ezt követően a többi nép (szlávok, magyarok, törökök stb.). Nagy Károly, a frank uralkodó egyik levelében úgy fogalmazott, hogy „nincs más, mint szabad és szolga”, a 9–10. századtól kezdődően azonban már bonyolultabbá váltak a társadalmi viszonyok. A középkor társadalmát a korabeli felosztás szerint három elkülönülő csoport alkotta: a harcolók (bellatores), azaz a nemesek, az imádkozók (oratores), vagyis az egyháziak, végül a dolgozók (laboratores), azaz a fizikai munkát végzők (földművelők, kézművesek).

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave