Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Európa új világrendje felé (5–9. század)

A népvándorlások kora a középkor „sötét” szakasza – gyakran így minősítették, s így ment át a köztudatba is. Valójában ez a fél évezred Európa és a világ történetének egyik meghatározó korszaka, amelynek során kialakult egy olyan új társadalmi és gazdasági rendszer, amelyre alapozva, s amelyből építkezve, meghaladva mindazt, ami elavulttá vált, kialakult a modern világ. Ebben a folyamatban meghatározó, irányító szerepet játszott a keresztény egyház, amely egyszerre volt a civilizáció hordozója, az antik örökség megőrzője, másfelől viszont a régi világ átalakítója, a régi világ örökségét birtokba vevő népek kultúrájának átformálója.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave