A germán népek többsége a 4–7. században meglehetősen nagy és tekervényes utakat tett meg Európában, míg egyenként megtalálták a helyüket. A Római Birodalom egyes, általuk elfoglalt tartományaiban (névleg elismerve a birodalom hatalmát) a római népességhez képest erős kisebbségben lévő germán népek igyekeztek identitásukat megőrizni, de általában ez csak viszonylag rövid ideig sikerült. Az 5–6. században létrehozott királyságaik többsége meglehetősen rövid életű volt: Odoaker királysága kevesebb mint három évtizedet élt meg (476–493), a keleti gótok hat évtizedig voltak Itália urai (493–553), s csaknem egy évszázadig (443–534) voltak képesek megvédelmezni a burgundok saját királyságukat. Egy évszázados fennállást ért meg az afrikai vandál királyság (429–534) és a gepida királyság (455–567). A vizigótok (418–711), illetve a langobardok itáliai királysága (568–774) mellett igazán tartósnak csak a frank állam és az angol királyságok bizonyultak. Az új államokra általában jellemző volt a római közigazgatás alapjainak elfogadása. A hódítók a római hagyományokból igyekeztek minél többet beépíteni a rendszerükbe. Tehát az antik hagyományból a római állam politikai bukása után is sok elem átmentődött.