Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Mohamed örökében: hódító arabok

Mohamed halála után a hagyományok hatalmas gyűjteményét szedték össze. Ebből a hatszázezer hagyományból a 9. században élt al-Bukhárí 7295-öt nyilvánított hitelesnek (az ismétlődéseket leszámítva számuk valójában 2762). Egy példa: Áisa a próféta nevében a következőket mondta: „Ha feltálalják az estebédet, s ugyanakkor imádságra hívnak, fogjatok előbb az estebédhez.”

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave