Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Kirgizek

Eredetileg nem török nyelvűek, hanem egy ma már ismeretlen (kihalt) paleoszibériai nyelvet beszélhettek. Őseik a kínai források szerint a kienkunok, akik a Kr. e. 1. század közepén az Irtis felső folyásánál éltek. Innen vándoroltak a Kr. u. 1. század folyamán a Felső-Jenyiszej vidékére, a mai Tuva térségébe. A türkök és ujgurok hegemóniájának időszakában is itt éltek, s ekkor – a 6–8. században – kezdődött, s a 9. századig eltartott eltörökösödésük, amelynek során átvették a rovásírást is. A mai Mongólia területét mintegy nyolc évtizedig (840–kb. 920) uralták. Az ezt követő évszázadokban a mongóliai nomádoknak nem volt jelentősebb szerepük Ázsia történetében.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave