Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A magyarság betagolódása a keresztény Európába

A magyarság nemcsak a Kárpát-medencét szállta meg a 9–10. század fordulóján, hanem az Északkeleti-Kárpátok előterét is. Nyugat felé a magyarok által ellenőrzött terület határai a mai Ausztria belsejében, a Dunába torkolló Enns folyó vonalában húzódtak, tehát a Kárpátok–Alpok térségének mintegy 400 ezer km2-nyi területét tartották ellenőrzésük alatt. Az első nagyfejedelmi központ valahol a Felső-Tisza vidékén, minden bizonnyal a Bodrogközben lehetett. A honfoglalást követő mintegy hét évtized alatt Nyugat- és Dél-Európa különböző országaiba indítottak „kalandozó” hadjáratokat a magyarok. A többnyire sikeres harci vállalkozások félelmetes hírét keltették a viszonylag kis létszámú lovas íjászcsapatoknak. Retteget fegyverük volt a nyugati íjaknál lényegesen távolabbra (akár 300 m-re is) hordó „reflexíj”, amely képes volt már 50 m távolságból is a páncélt és a sodronyinget átütni és halálos sebet okozni. Három évtized kellett, míg a Német-római Birodalom meglelte a magyar fegyverek elleni hatásos védekezés módját: erődítmények láncolata épült, a királyi hatalmat megszilárdították, s kidolgozták a nyílt ütközetek sikeres taktikáját.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave