Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Szerbek. Hogyan lett a zsupákból királyság?

A Balkánra beköltöző szláv törzsek közül a szerbek ősei a Száva folyótól délre telepedtek le. A 9. században megkezdődött az egyes szerb törzsek szövetségbe tömörülése. A szerbek legrégibb területi szervezeteit zsupának nevezték, amelyek vezetői a zsupánok voltak. Az erőviszonyok nem tették lehetővé, hogy a szerbek saját államot szervezhessenek, területükön szomszédaik (Magyarország, Bizánc, a Bolgár Cárság, Velence) igyekeztek minél nagyobb befolyásra szert tenni.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave