Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Észak-Amerika

A növények háziasítása itt is hosszú folyamat lehetett. Az egyes népcsoportok többnyire valamilyen formában igyekeztek alakítani növényi környezetüket. A vadnövények közül a táplálkozás szempontjából hasznosak elterjedését igyekeztek elősegíteni, a legtöbb esetben azonban nem jutottak el igazi mezőgazdasági rendszerek kialakításához, nem került sor háziasításra, a növények céltudatos termesztésére. Ugyanakkor a tárolóedényként használt kobaktök már Kr. e. 5000 körül eljutott Észak-Amerikába (bizonyára kereskedelem, illetve vándorlás révén), a többi növény (köztük a kukorica) azonban csak jóval később.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave