Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Németalföld a szabadságharc előtt

Németalföld a középkorban a Német-római Császárság névleges fennhatósága alatt lévő, tizenhét tartományból álló, rendkívül sokszínű terület. E tartományok mindegyike a hercege, grófja vagy püspöke irányítása alatt élte a maga életét. Az északi területek jobbára a német, a déliek inkább a francia, a nyugatiak pedig jellemzően az angol politika befolyása alatt álltak. Az északi többség nyelve ugyan a nyugati alsó frank dialektushoz közel álló dietsch volt (holland, flamand), a déliek viszont franciául beszéltek (vallonok). A döntő különbség azonban a fejlettség tekintetében volt a tartományok között. A legfejlettebb Flandria, Brabant, Holland, Zeeland és Liège (püspökség) volt, míg a legelmaradottabbak közé Luxemburg, Artois, Namur, Drente, Overijssel és Groningen tartozott. A többi hat tartomány a „középmezőnyt” jelentette. Míg Flandriában és Brabantban már a középkorban fejlett a posztóipar, addig az elmaradottabb tartományok ipara jelentéktelen, mezőgazdasága fejletlen, parasztsága feudális függő viszonyok között élt. Gazdasági ellentét bontakozott ki az elszegényedett nemesség és a vagyonos polgárság között. A reformációt követően a vallási szembenállás is jelen volt a tartományok között. A déliek katolikusok maradtak, míg az északiak körében terjedt a lutheranizmus, az anabaptista vallási irányzat, hogy aztán 1563 után a kálvinista tanok eresszenek gyökeret. Persze egyszerűsíthetünk is, amennyiben a 16–17. században Németalföldet – a legfejlettebb, leghíresebb tartományról – minden aggályoskodás nélkül Flandriának is nevezték.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave