A Napkirály a sikerek láttán mértéket vesztett. Nem ismerte fel időben önmaga és országa korlátait. Végtelennek gondolta hatalmát, de hamar kiderült, nem volt az. Az 1680-as évek második felében megváltoztak a nemzetközi erőviszonyok. 1688-ban a francia diplomácia azt követelte – a törökkel való viaskodása miatt szorult helyzetben lévő – bécsi udvartól, hogy ismerje el a korábbi reuniókat, fogadja el pártfogoltját a kölni érseki (és mellesleg választófejedelmi) székbe, sőt a pfalzi választófejedelmi címet is szerette volna családjának tudni. Ez utóbbi biztosítására hadsereget is küldött, mely vandál pusztítást végzett. Nem meglepő, hogy kibontakozóban volt egy franciaellenes európai nagykoalíció az augsburgi liga kibővítésével, a spanyolok, a hollandok, az angolok, több német fejedelem és Savoya részvételével. E szövetséget a – spanyolokat és Savoyát leszámítva – protestáns érdekközösség is vezérelte, különösen a nantes-i edictum visszavonása utáni nagyszámú Hollandiába, Angliába és Brandenburgba menekült francia hugenottára való tekintettel. Franciaország ezúttal többfrontos háborúra kényszerült Németalföldön, Itáliában és Spanyolországban, s ezt már kétszázezresnél is nagyobb seregével sem tudta olyan eredményesen megvívni, mint a korábbiakat.