Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Vallási és művészeti élet

A társadalmi elit, valamint a munkásmozgalom körében hódító ateizmus, továbbá a természettudományok, még tágabb értelemben a „tudományos” világkép diadalútja azonban a 19. században még nem ért el minden régiót és társadalmi csoportot. Sokan kerestek biztatást és vigasztalást hagyományos módon. A század, melyet gyakran a természettudományok, a racionalizmus és a szekularizáció fogalmaival jellemeznek, ellenhatásként a csodákban való hit megerősödésével járt együtt. Sok hívőt vonzottak a számos országban feltűnő Mária-jelenések, a Jézus szíve-kultusz pedig, hála az új kommunikációs technikáknak, rövid idő alatt hatalmas tömegeket hódított meg, ráadásul Európa peremterületein még a hagyományos vallásosság tartalékai sem merültek ki.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave