Az 1848-as európai forradalmi nemzeti mozgalmak elvéreztek a dinasztiák fegyveres csapásai alatt. A kemény küzdelemben elszenvedett vereség azonban a feudalizmust több, jelentős pozíció végleges feladására kényszerítette. A poroszországi és az ausztriai jobbágyfelszabadító törvény vagy az egyes német államokban bevezetett alkotmányos monarchia azonban nem jelentette annak a halálos diagnózisnak a beteljesedését, amelyet „Európa öreg orvosa”, Metternich állapított meg még 1847-ben az európai konzervatív monarchiákra. A reakcióba fordult angol és francia polgárság támogató semlegessége, valamint az idegen elnyomók fegyveres segítsége lehetővé tette az ancien régime számára, hogy a forradalmak viharain is átmentse hatalmát, s noha az 1848-as forradalmak jelentős belpolitikai engedményeket kényszerítettek ki, Európa politikai arculatát nem változtatták meg. Az európai status quo érintetlen maradt. Ennek ellenére az új, a modern Európa fejlődése mégis a megtört ívű 1848-as forradalmakkal kezdődött, hiszen az ekkor felmerült problémák nagy része a század végéig, de legkésőbb 1918-ig megoldódott, a kicsikart engedmények pedig elhárították az utolsó akadályokat is a kapitalista fejlődés útjából.