A berlini kongresszusra Görögországot nem hívták meg, bár a tanácskozáson a Hellén Királyságot érintő döntések is születtek. A konferencia résztvevői ugyanis utasították a Fényes Portát, hogy csatolja vissza Görögországhoz Thesszáliát és Epeirosz egy részét, valamint arra is, hogy ismerje el Kréta autonómiáját. A Thesszáliával kiegészült Görögország azonban még távolról sem egyesítette a görögök által lakott területeket, így a török iga alatt sínylődő honfitársak felszabadítása továbbra is központi kérdés maradt. A görög uralkodó körök azonban a görögség felszabadításán túl, magukat a Bizánci Birodalom örökösének is tekintették, nem törődve azzal, hogy az általuk elfogadhatónak ítélt határokkal mélyen belevágnak más nemzetek testébe. A már említett görög „Nagy Eszme” az ország szegénységéért és elmaradottságáért a törököket és a környező balkáni népeket okolta, akik elfoglalták a görögség kincsekben gazdag területeit. Pedig a görög – e „Nagy Eszme” szerint – felsőbbrendű faj, amely fejlett kultúrájánál fogva hivatott a balkáni népek feletti uralomra és a Görög Birodalom megteremtésére. A birodalom létrehozása után majd megszűnik minden nyomorúság, a görögök valamennyien gazdagok lesznek, és „aranykanállal esznek”. 1896-ban a krétaiak fellázadtak a török uralom ellen, és deklarálták a sziget csatlakozását Görögországhoz. A felkelés háborút robbantott ki Görögország és Törökország között, amely súlyos görög vereséggel végződött. Az 1897. december 4-én megkötött konstantinápolyi békeszerződés súlyos háborús kártérítéssel sújtotta Görögországot. Kréta a Török Birodalom autonóm területévé alakult a görög király fiának, György hercegnek a kormányzósága alatt, de a sziget nem csatlakozhatott a Hellén Királysághoz. A háborús károk félmilliárd drachmára rúgtak.