Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Az Amerikai Egyesült Államok a 19. század végén és a 20. század elején

A polgárháború befejezése, az Egyesült Államok egységének megteremtése után addig soha nem tapasztalt gazdasági fellendülés bontakozott ki az észak-amerikai országban. A polgárháború és az azt követő rekonstrukció lehetővé tette, hogy a kontinensnyi ország egyetlen hatalmas, összefüggő tőkés piaccá integrálódjék. A rabszolgamunkán alapuló agrártermelés képviselőinek katonai és politikai veresége, illetve az ipari tőke képviselőinek hatalomra jutása olyan helyzetet teremtett, amelyben a honi ipart megfelelő védővámokkal lehetett támogatni és óvni a külföldi vetélytársaktól. Az amerikai gyapotért, marhahúsért és fáért Európából vásárolt legmodernebb technika szédítő gyorsasággal vitte előre a gazdaságot. A polgárháborút követő három évtized viharos gazdasági, műszaki és tudományos fejlődését jól mutatja, hogy míg a polgárháború előtti években átlagosan csak mintegy ezer szabadalmat jegyeztek be, addig az 1870-es években már évi tizenkétezret, az 1890-es években pedig az utóbbinak is a kétszeresét.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave