Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Ausztria

1918. október 21-én Bécsben összeült a birodalmi tanács osztrák tagjaiból alakult ideiglenes nemzetgyűlés, mely kimondta Ausztria elszakadását a birodalom többi részétől, október 30-án pedig a szocialista Karl Renner vezetésével államtitkárokból álló államtanács alakult, mely a választásokig irányította az országot. A háborús vereség hatására megerősödtek a köztársasági erők, s I. Károly császár lemondatása után – november 12-én – kikiáltották az Osztrák Köztársaságot, melyet a Német Köztársaság „alkotó részévé” nyilvánítottak.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave