A franciák elsődleges követelése a legyőzötten is nagy erőt képviselő Németország meggyengítése volt. A győztesek Elzászt és Lotaringiát Franciaországhoz csatolták, továbbá Belgium, Dánia és Litvánia is kapott Németország korábbi területéből. Lengyelország pedig megkapta Nyugat-Poroszországot, Poznań környékét és Pomeránia egy részét. Ugyanakkor Lloyd George javaslatára a tisztán német Danzigot szabad várossá nyilvánították, az ugyancsak németek lakta Felső-Szilézia hovatartozásáról pedig – a májusban meghívott német békeküldöttség észrevételére – népszavazást rendeltek el, aminek eredményeként a terület Németországé maradt. A Saar-vidéket tizenöt évre francia közigazgatás alá helyezték, ezenkívül a győztesek tizenöt évre megszállták a Rajna bal partját, a folyó jobb partján pedig 50 km széles fegyvermentes övezetet létesítettek, ahol Németország nem tarthatott katonai erőt. A német hadsereg létszámát százezer főre korlátozták, elvették Németország gyarmatait, s megtiltották Ausztriának Németországgal való egyesülését, az anschlusst. A békeszerződés kimondta továbbá, hogy Németország és szövetségesei a felelősek minden veszteségért és kárért, amit az ő agressziójuk miatt a szövetséges hatalmak a rájuk kényszerített háborúban elszenvedtek, ezért háborús jóvátételt kell fizetniük, melynek nagysága fedezi a háború alatti kiadásaikat. Ennek összegéről azonban – miután a franciák csillagászati számokat terjesztettek elő – nem tudtak megállapodni. Úgy döntöttek tehát, hogy Németországnak két év alatt 20 milliárd aranymárka jóvátételt kell fizetnie, s a végösszeget a majdani jóvátételi konferenciának kell megállapítania. E kérdést Lloyd George javaslatára azért hagyták függőben, hogy az indulatok csillapodtával a későbbiek során talán sikerül elfogadható megállapodást kidolgozni. A józan ész azonban a vártnál sokkal lassabban kerekedett felül, így a jóvátétel kérdése állandó feszültség forrásává vált. A rendkívül súlyos békefeltételeket a németek szerették volna mérsékelni, de júniusban közölték velük: vagy aláírják, vagy folytatódik a háború. Miután a kormányzat kérdésére a katonai vezetés azt válaszolta, hogy egy nyugati antant előrenyomulást nem tudna megállítani, Németország aláírta a rákényszerített békét. Az eseményt 1919. június 28-án a versailles-i kastélynak abban a tükörtermében rendezték meg, ahol 1871-ben kikiáltották a Német Császárságot. Most – Párizs krémjének és a világ újságíróinak jelenlétében – a németeket mint bűnösöket vezették be a terembe. Az aláírás után dörögtek a díszsortüzek, csobogtak a szökőkutak, hirdetve a győztesek „igazának” diadalát.