Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A territoriális államok kora (Kr. e. 2350–2000)

A korszakban az eddig jellemző városállami struktúrát a Sumer és Akkád egészét magában foglaló territoriális államok váltották fel. A legjelentősebb változás, hogy a dél-mezopotámiai forrásanyagban megjelentek az akkád nyelven írt szövegek, és számos akkád nevet viselő személyt, köztük uralkodókat is ismerünk. A folyamat azonban nem egy etnikai változást dokumentál, és nem írható le egyszerűen azzal, hogy az akkád nyelvű népesség vált meghatározóvá. A kora dinasztikus kori írott forrásokban nagyon nehéz a sumereket az akkádoktól elkülöníteni. A névanyag alapján elmondható, hogy délen a sumer, északon az akkád nevek vannak többségben. A név azonban nem feltétlenül jelentett etnikai hovatartozást, még kevésbé nyelvi meghatározottságot.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave