Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Nagy-Britannia

Mivel az 1951-től 1964-ig tartó konzervatív korszak első miniszterelnökét, Churchillt elsősorban a nemzetközi kérdések foglalkoztatták, a bel- és gazdaságpolitikában szabad kezet kaptak azok, akik tudták, hogy nem lehet visszatérni a hatéves munkáspárti kormányzás előtti elképzelésekhez és módszerekhez. Jellemző, hogy mindkét párt gazdasági szakértői ugyanarra a Keynesre hivatkoztak, csak más-más értelmezéssel adták elő nézeteit. A konzervatív kormány folytatta a jóléti állam megteremtésének programját, mindenekelőtt a lakásépítést, s nagy gondot fordított a gazdasági növekedés biztosítására, valamint a tudományos és hadászati kutatásra. Ennek eredményeként Nagy-Britannia 1952-ben felrobbantotta első atombombáját.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave