Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Az óbabiloni kor (Kr. e. 18. század–Kr. e. 1595)

Az óbabiloni államot kialakító Hammurapi (Kr. e. 1792–1750) – a jóval későbbi Babiloni Krónika szerint – az ún. első babiloni dinasztia hatodik királya volt, aki 42 éves uralma alatt nemcsak egyesítette Babilóniát, hanem az országgal szomszédos területeket is bekebelezte. A király leginkább a 282 paragrafust tartalmazó ún. Hammurapi-kódexről ismert, amely a király sztéléjén (általában a király által állított kő emlékmű, amelyet gyakran felirattal, illetve domborművel láttak el) olvasható. A több kéziratból is ismert Hammurapi kódex nem egy jogi normaszöveg, hanem egy mintaítéleteket tartalmazó gyűjtemény, amely elsősorban a családjogi, vagyonjogi, valamint kereskedelmi jogi ügyekkel összefüggő jogi eseteket tartalmaz. Hasonló típusú gyűjtemény első általunk ismert példája Ur-Namma királynak, a III. uri dinasztia alapítójának sztéléje. A mintaítéletek hagyományának hátteréről a Hammurapi-sztélé bevezető szakasza tudósít, amely szerint a királyt Babilon város és az állam legfontosabb istenségének számító Marduk emelte trónra és rendelte arra, hogy az országban a jogot és az igazságosságot bevezesse. A mezopotámiai felfogás értelmében az akkádul kittunak nevezett fogalom az istenek által a világ számára megszabott örök törvény, maga a kozmikus igazság. A király feladata, hogy ezt a világrendet helyes kormányzással és igazságos ítéletekkel érvényre juttassa. A mintaítéletek tehát ezen kozmikus törvénynek szereztek érvényt, a király a mintaítéletek bemutatásával, illetve ezek isteni legitimációjával igyekezett befolyásolni a jogalkalmazást. Hasonló gondolat húzódott meg az óbabiloni korban a későbbiekben tárgyalandó ún. adósságelengedő királyi rendelkezések mögött is.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave