Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Izrael és Júda

Kánaánt elkerülte az arámi térhódítás, a térségben a helyi kánaánita királyságok (Edóm, Moáb, Ammón) mellett a héber törzsek alapítottak államot. Az Izraeli Királyság megalapítására a Kr. e. 10. század végén és a 9. század elején kerülhetett sor. Az ószövetségi hagyomány szerint a héber törzsek által a vaskor kezdetén létrehozott Izraeli Királyság gyorsan a térség vezető államává vált, uralkodói – Dávid és Salamon – a héber törzsek szállásterületén túl Transzjordánia és Szíria nagy része felett is befolyást gyakoroltak. A Bibliában egy területi királyság uralkodójaként megjelenő Dávid és Salamon valójában inkább helyi törzsfők voltak, akiknek a többi héber törzs feletti befolyása a törzsi vezetőkkel folytatott tárgyalások eredményességétől függött. Dávid és Salamon a királyság intézményének kialakításában és a királyi hatalom konszolidációjában, az államiság tekintetében már régi hagyományokkal rendelkező kánaánita népek tapasztalataira támaszkodtak. Dávid ezért választotta székhelyéül az egyik régi kánaáni központot, a jebuzita Jeruzsálemet. Dávid döntése emellett stratégiai alapokon nyugodott, mivel Jeruzsálem földrajzi fekvése – az északi és a déli héber törzsek közötti térségben – jóval előnyösebb volt, mint a régi központ, Hebron. A Salamon idején megszilárduló új államiság is kánaánita jegyeket mutat: a királyi udvar, a hárem és a föníciai minta szerint épített szentély a kánaánita hagyomány szerves folytatását jelentette.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave