MeRSZ online
okoskönyvtár

Több száz tankönyv egy helyen.
Online. Bárhol. Bármikor.

Válts MeRSZ+ -ra!

Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Az óperzsa állam története

Az ún. korai Akhaimenida uralkodócsalád tagjai a délnyugat-iráni Ansanban uralkodó perzsa királyi dinasztia leszármazottai voltak. A dinasztiából az Assur-bán-aplinak hűségesküt tett Kürosz nevű király és apja, Teiszpész létezését tudjuk bizonyosan igazolni. A görög történeti hagyomány a perzsa királyok dinasztiáját a méd királyi dinasztia szerves folytatásának tekintette, hangsúlyozva a két „birodalom” közti folytonosságot. Eszerint a korai perzsa állam – a Dareiosz király által bevezetett reformokig – a méd állam- és birodalomszervezetet vette át és működtette tovább. A „Méd Birodalom” alapvetően téves koncepcióján túl kétségeket támaszt a méd örökséggel szemben, hogy a perzsa uralkodók feliratain a hivatalos nyelvek közt az óperzsa és a babiloni nyelv mellett nem a méd, hanem az elámi jelent meg. Mindazon hatás, amelyet a görög hagyomány Médiának tulajdonított, valójában elámi hatás, tehát Perzsia nem Média, hanem Elám örökösének tekintendő. Az elámi térségben – a Kr. e. III. évezredtől a perzsa időszakig – folyamatos hagyománya volt a birodalomszervezéshez nélkülözhetetlen központi igazgatásnak és az írásbeliségnek. Elám már régóta szoros kapcsolatot tartott az Iráni-fennsík államaival, különösen a középső iráni térséggel. Perzsia nemcsak az elámi államszervezetet, az igazgatási rendszert olvasztotta magába, hanem Elám iráni államokkal fennálló széles körű kapcsolatrendszerét is. Ez lehet a magyarázata a perzsa állam rendkívül gyors, a kortárs nagyhatalmakat meglepő megerősödésének.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kedvenceimhez adás

A kiadványokat, képeket, kivonataidat kedvencekhez adhatod, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

Ha nincs még felhasználói fiókod, regisztrálj most,
vagy lépj be a meglévővel!

Személyes mappák
Mappába rendezés

A kiadványokat, képeket mappákba rendezheted, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Személyes mappák
Kivonatszerkesztés

Intézményi hozzáféréssel az eddig elkészült kivonataidat megtekintheted, de újakat már nem hozhatsz létre.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Kivonatkészítés
Folyamatos görgetés

Választhatsz, hogy fejezetről fejezetre lapozva vagy inkább folyamatosan olvasnád-e a könyveket. A görgetősávon mindig láthatod, hol tartasz, mintha csak egy nyomtatott könyvet tartanál a kezedben.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Folyamatos görgetés
Kivonat
fullscreenclose
printsave