A görög történetírói hagyomány szerint előbb két külön királyság alakult ki: északon, a Deltában az alsó-egyiptomi, illetve délen, a Nílus-völgyben a felső-egyiptomi. Az előbbi központja Butó, az utóbbié pedig Hierakonpolisz volt. Az országot végül a déli rész, Felső-Egyiptom királya, Ménész egyesítette. Míg a görög szerzők – tévesen – az egyiptomi állam egyesítésének folyamatát eseménytörténetnek tekintették, a fáraonikus egyiptomi hagyomány a két királyság egyesítésének mítoszát az állam teológiájának tekintette. Ennek lényege, hogy az egyesítés két összetevője, a két mitikus királyság jellegzetes védőistenségekkel (Uádzset és Nehbet), a két országrészt jelképező sajátos szimbólumokkal (papirusznád és liliom), önálló királyi koronákkal (az ún. vörös és a fehér korona), valamint saját területekkel (Alsó- és Felső-Egyiptom) rendelkezett. A két ország egyesítése a mitikus kezdetnek felelt meg, amelynek folyamatossága további kettősségekben fejeződött ki, így például a butói és a héliopoliszi lelkekben, amelyeket sólyom-, illetve sakálfejű istenségként ábrázoltak, vagy az alsó- és a felső-egyiptomi korona egyesítéséből létrehozott kettős koronában, amely az egyesített Egyiptom uralkodójának méltóságjelvénye. Az állam mitikus múltjára történő utalás mindig is szerves része volt az éppen uralkodó egyiptomi király hivatalos ábrázolásának. Az egyesítési mítosz politikai eszményt fejezett ki, így az egyesítő király alakja modellértékű volt az egyiptomi uralkodók számára. Bár az Óbirodalom időszakáig az ország egyesítésére még több alkalommal is sor került – így például a II. dinasztia végén –, a későbbi hagyományban Ménész személye már mindenki mást elhomályosított. A valószínűleg az Újbirodalom idején kialakult egyiptomi hagyomány egyetlen király, Ménész tevékenységébe sűrítette az ország egyesítésének folyamatát. A görög szerzők Ménészt nemcsak az ország egyesítőjeként, hanem az új főváros, Memphisz megalapítójaként és civilizációs kultúrhéroszként is számon tartották. Bár alakja meglehetősen legendás, mégis ő az első egyiptomi király, akinek létét egykorú forrással is igazolni tudjuk. Az V. dinasztia időszakából származó, az alsó- és a felső-egyiptomi királyok neveit külön-külön felsoroló ún. palermói kő kapcsán nyilvánvaló, hogy az Óbirodalom idején mind az alsó-, mind a felső-egyiptomi királyságot önálló történeti képződményként tartották számon. Az is kiderül a forrásból, hogy Ménészt megelőzően több király is viselte az Alsó- és Felső-Egyiptom királya címet. A Ménész előtti alsó- és felső-egyiptomi királyok az Újbirodalom korából származó torinói papiruszon már mint névtelen „halotti szellemek” jelentek meg. Ezt a hagyományt közvetítette Manethón, és ezt vették át a görög történetírók is.