Szamel Katalin, Balázs István, Gajduschek György, Koi Gyula (szerk.)

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása


A Kormány jellege, működése

A Kormány jellege a racionalizált parlamentáris és a szemiprezidenciális rendszer közötti átmenettel írható le leginkább. (A litván Alkotmánybíróság megfogalmazását idézve: „olyan parlamentáris rendszer, amely félprezidenciális elemeket is tartalmaz.”) A Kormány testületként működik és ülésezik, függetlenül a Parlamenttől és az államfőtől. Ugyanakkor viszont az alkotmányos feladatok megoszlanak a Parlament, a Kormány és a köztársasági elnök között. A Parlament közreműködik a kormányzásban, törvényhozóként jár el, ellenőrzést gyakorol a Kormány tevékenysége felett, dönt az esetleges alkotmánymódosításról. A Kormány és az államfő együttesen gyakorolja a külpolitikai irányvonalak kimunkálásának kötelezettségét. Kiemelendő a köztársasági elnök jelentős végrehajtó hatalmi jogosítványainak széles köre ez esetben is.

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 612 1

A kötet célja a 27 EU-tagállam közigazgatási rendszerének komparatív irányultságú bemutatása. E nagy volumenű vállalkozás - a benne rejlő összes nehézség ellenére - lehetőséget ad arra, hogy ne csak a közigazgatás valamely részterületéről kaphasson az olvasó információkat, hanem az egyes államok teljes közigazgatási rendszerei saját hazai történelmi és politikai kontextusukban nyerhessenek megvilágítást, s ez a tárgyalásmód teszi lehetővé a rendszerek egymással való egybevetését, és fejlődési tendenciáik érzékeltetését is.

A vállalkozás legnagyobb erénye teljeskörűségében és összehasonlító jellegében rejlik, mivel ilyen irányú kutatás még a legfejlettebb közigazgatásokat tömörítő OECD és IIAS keretei között sem folyt az elmúlt két évtizedben. A tizenöt szerző harminc tanulmányát bibliográfiák, részletes tartalomjegyzék valamint számos ábra és táblázat teszi még használhatóbbá.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szamel-balazs-gajduschek-koi-az-europai-unio-tagallamainak-kozigazgatasa//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave