A lengyel közigazgatás szervezeti felépítésének általános elveiről a korábbi részekben tulajdonképpen már volt szó. Ezek az elvek megfelelnek a modern demokratikus európai állam működési alapelveinek. A hatályos lengyel Alkotmány első fejezete egyébként éppen azt a következő címet viseli: A köztársaság. Ebben a fejezetben kerül sor az olyan alapvető fontosságú elvek deklarálására, mint az, hogy a Lengyel Köztársaság valamennyi állampolgárának közös értéke, továbbá egységes demokratikus jogállam, amely alkalmazza a szociális igazság elvét. Minden hatalom természetesen a népé, amely azt közvetlenül vagy közvetve gyakorolja. Az ország közhatalmi szervei pedig a törvény alapján és annak keretei között működnek. Érdekesség talán az, hogy amikor az Alkotmány a hatalommegosztásról szól, akkor egyfajta kettőség fedezhető fel a megfogalmazásokban – azaz mindegyik hatalmi ágat tulajdonképpen két intézmény képviseli a rendszerben – a képviselőházként működő Szejm és Szenátus a törvényhozó hatalmat, a közvetlenül választott államfő és a Minisztertanács a végrehajtó hatalmat, a bíróságok és törvényszékek pedig a bírói hatalmat. Bár az Alkotmány egy külön fejezetet tartalmaz a területi önkormányzatokról, már ebben a részben is fellelhető néhány alapelv. Ilyen például a közhatalmi szervek decentralizációjának deklarálása, továbbá az a kitétel, hogy az állam alapvető területi beosztását törvény állapítja meg, valamint annak a kimondása, hogy a helyi önkormányzatok részt vesznek a közhatalom gyakorlásában.