Szamel Katalin, Balázs István, Gajduschek György, Koi Gyula (szerk.)

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása


A köztársasági elnök

A köztársasági elnöki intézmény komoly hagyományokkal rendelkezik Csehszlovákiában. A tisztség tekintélyét sok tekintetben még az első „államalapító” elnök, Tomáš G. Masaryk alapozta meg. Ezen intézmény a többi szocialista országtól eltérően mindvégig létezett. A kommunista főtitkárok rendszerint egyben köztársasági elnökök is voltak. Miután a Cseh Köztársaság alapvetően parlamentáris köztársaság, az elnöknek nincs túl nagy szerepe a végrehajtó hatalom területén, de magyar kollégájánál mégiscsak szélesebb mozgástérrel és komolyabb hatáskörökkel rendelkezik.

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 612 1

A kötet célja a 27 EU-tagállam közigazgatási rendszerének komparatív irányultságú bemutatása. E nagy volumenű vállalkozás - a benne rejlő összes nehézség ellenére - lehetőséget ad arra, hogy ne csak a közigazgatás valamely részterületéről kaphasson az olvasó információkat, hanem az egyes államok teljes közigazgatási rendszerei saját hazai történelmi és politikai kontextusukban nyerhessenek megvilágítást, s ez a tárgyalásmód teszi lehetővé a rendszerek egymással való egybevetését, és fejlődési tendenciáik érzékeltetését is.

A vállalkozás legnagyobb erénye teljeskörűségében és összehasonlító jellegében rejlik, mivel ilyen irányú kutatás még a legfejlettebb közigazgatásokat tömörítő OECD és IIAS keretei között sem folyt az elmúlt két évtizedben. A tizenöt szerző harminc tanulmányát bibliográfiák, részletes tartalomjegyzék valamint számos ábra és táblázat teszi még használhatóbbá.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szamel-balazs-gajduschek-koi-az-europai-unio-tagallamainak-kozigazgatasa//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave