Szamel Katalin, Balázs István, Gajduschek György, Koi Gyula (szerk.)

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása


A kerületi szint

A kerületek, amelyeket úgy határoztak meg a jogalkotók, mint az állampolgárok területi közösségeit, rendelkeznek az önkormányzathoz való joggal, amelyet „a törvények által szabta kereteken belül és a kerületek szükségleteivel való összhangban” kell, hogy gyakoroljanak. A kerületek közjogi korporációk, amelyek saját tulajdonnal rendelkeznek és a különböző jogviszonyokban saját nevükben és saját felelősségükre járnak el. A kerületek feladat- és hatásköre két részből tevődik össze – egyrészt saját feladataikból és az azok ellátásához szükséges hatáskörökből, másrészt az átruházott államigazgatási feladatokból és hatáskörökből. Az önkormányzati és az államigazgatási feladatokat kerületi szinten egyaránt a választott kerületi önkormányzati szervek, azaz a Képviselőtestület, a Végrehajtó Tanács és a kerületi elöjárónak számító hejtman alá tartozó kerületi hivatal látja el, hiszen a cseh képviselők elvetették a közigazgatás duális, az államigazgatást és az önkormányzatot intézményesen elválasztó rendszerét. Ehelyett integrált, azaz az egyesített modellt választották. Ugyanakkor a kerületek saját, önállóan ellátott feladat- és hatásköre nem lett túl széles.

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 612 1

A kötet célja a 27 EU-tagállam közigazgatási rendszerének komparatív irányultságú bemutatása. E nagy volumenű vállalkozás - a benne rejlő összes nehézség ellenére - lehetőséget ad arra, hogy ne csak a közigazgatás valamely részterületéről kaphasson az olvasó információkat, hanem az egyes államok teljes közigazgatási rendszerei saját hazai történelmi és politikai kontextusukban nyerhessenek megvilágítást, s ez a tárgyalásmód teszi lehetővé a rendszerek egymással való egybevetését, és fejlődési tendenciáik érzékeltetését is.

A vállalkozás legnagyobb erénye teljeskörűségében és összehasonlító jellegében rejlik, mivel ilyen irányú kutatás még a legfejlettebb közigazgatásokat tömörítő OECD és IIAS keretei között sem folyt az elmúlt két évtizedben. A tizenöt szerző harminc tanulmányát bibliográfiák, részletes tartalomjegyzék valamint számos ábra és táblázat teszi még használhatóbbá.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szamel-balazs-gajduschek-koi-az-europai-unio-tagallamainak-kozigazgatasa//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave