Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Az együttműködésről szóló bizottsági közlemény

Az előzmények. Az uniós versenypolitikáért felelős Európai Bizottság és a bíróságok között 1993 óta létezik egy közlemény, amely eligazítást adott a nemzeti bírók lehetőségeit, kötelezettségeit illetően. A közlemény a decentralizáció előfutára volt, hiszen a Bizottság már itt kifejtette, hogy elsősorban az európai jelentőségű, komoly jogkérdéseket felvető versenyellenes magatartásokkal szeretne foglalkozni. Az e szintet el nem érő ügyekkel jobb, ha a nemzeti hatóságok és bíróságok foglalkoznak; uniós közérdek nem indokolja a bizottsági eljárást, ha a panaszt tevő fél nemzeti bíróság előtt is megfelelő orvoslatra lelhet.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave