Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Támogatáskontroll a nemzetközi kereskedelemben

Egyedülálló mechanizmus. A bevezető rész zárásaként fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az uniós állami támogatáskontroll egyedülálló a világon: nagyon kevés példa található arra, hogy egy állam vagy állami jegyeket magán viselő szervezet jogilag kikényszeríthető, versenypolitikai alapú, ténylegesen is működő ellenőrzést gyakoroljon. Állami támogatások korlátok közé szorítására vonatkozóan a nemzetközi kereskedelem liberalizációjának indíttatása folytán számos előírást találhatunk, témánk szempontjából érintőlegesen megemlíthető a WTO szintű állami támogatáskódex (ennek keretében például az utóbbi években éles vita folyik az amerikai és az európai repülőgépgyártóknak nyújtott támogatások jogszerűsége kapcsán), az EGT szabályai és az Európai Megállapodások releváns előírásai. Nem szabad megfeledkezni az OECD-ről sem, melynek keretét kihasználva fogadták el az érintett országok a hajóépítési támogatások korlátozásáról szóló nemzetközi megállapodást. A nemzetközi szabályok megszületésében nagy szerep jutott az EU-nak: ha már egyszer a tagállamok igen erős kontroll alatt támogathatják nemzeti iparukat, akkor ésszerűnek tűnik hasonló szigort elvárni a kereskedelmi partnerektől is. Mindhárom típusú nemzetközi szerződés tilalmakat állít fel, de az alkalmazható szankciók terén nagy különbségek vannak. Az unióshoz mérhető, tulajdonképpen azzal megegyező komolyságú ellenőrzést csak az Európai Gazdasági Térség (EGT) produkál: annak szabályai a vonatkozó EUMSz cikkek másai, továbbá kiépült szupranacionális intézményi rendszer is működik, az EFTA Felügyelő Hatóság többek között támogatások ellenőrzésével is foglalkozik. Amikor a Bizottság olyan támogatás ügyében hoz döntést, amelynek kihatásai lehetnek az EGT nem EU-országaira is, akkor határozata jogalapjaként az EUMSz 107–108. cikkei mellett az EGT Szerződés releváns cikkei is megjelennek.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave