Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


A piacmeghatározás alapelvei

A versenykényszer három forrása. A cégek a versenykényszer három fő formájával találkozhatnak: keresleti helyettesíthetőség, kínálati helyettesíthetőség és potenciális verseny. Gazdasági nézőpontból a keresleti helyettesíthetőség a legsürgetőbb és leghatékonyabb fegyelmező erő: egy cég nem gyakorolhat jelentős hatást az eladás legfontosabb feltételeire, így például az árakra, ha vevői abban a helyzetben vannak, hogy könnyedén áttérhetnek más elérhető helyettesítő termékekre vagy más szállítókra. A piac meghatározása lényegében a fogyasztó alternatív ellátási forrásainak beazonosításaiból áll, mind a termékek/szolgáltatások, mind a szállítók földrajzi elhelyezkedését tekintve.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave