Az abszolút eljárási szabálysértés más néven abszolút hatályon kívül helyezési ok. Az abszolút eljárási szabálysértéseket a Be. taxatíve felsorolja (373. §). Ezen hatályon kívül helyezési okok bármelyikének fennállása esetén a másodfokú bíróságnak nincsen mérlegelési jogköre, a törvény kötelezővé teszi számára az első fokú ügydöntő határozat hatályon kívül helyezését (kasszatórius jogkör). Ennek megfelelően a másodfokú bíróság:

A büntetőeljárásban a vád tárgyává tett cselekmény következtében keletkezett kártérítési igény, azaz a polgári jogi igény elbírálása. A büntetőügyekben eljáró bíróság a magánfél által előterjesztett polgári jogi igényt is elbírálhatja, a büntetőjogi felelősség kérdésében való döntéssel együtt dönthet a vádlott polgári jogi felelősségéről is. Ebben az esetben a büntetőeljárás keretei között egy „csökevényes” polgári eljárás is folyik, amelynek során – ha az adott kérdésről a Be. nem rendelkezik – a Pp. szabályai alkalmazandók. Amennyiben a Pp. szabályai összeférhetetlenek a büntetőeljárás jellegével, úgy azok nem alkalmazhatók (például beszámítás, egyezség stb.). Annak, hogy a jogalkotó lehetővé teszi a büntetőügy elbírálásával együtt a polgári jogi igényről való döntést is, a pergazdaságosság az elsődleges indoka. A sértett már a nyomozás során is bejelentheti, hogy a bűncselekmény következtében keletkezett igényét érvényesíteni kívánja a terhelttel szemben, de annak előterjesztésére a bírósági eljárásban jogosult mindaddig, amíg a bíróság határozathozatal céljából vissza nem vonul, lényegében a bizonyítási eljárás lezárását követő és a határozathozatalt megelőző felszólalása keretében. Polgári jogi igényt a sértetten és – halála esetén – örökösén kívül az ügyész is érvényesíthet a Pp. szabályai szerint. Az így érvényesített polgári jogi igényről a bíróság vagy érdemben dönt (helyt ad vagy elutasítja), vagy az igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasítja. Lásd még: magánfél, polgári jogi igény, bírósági eljárás.

Az akkuzatórius büntetőeljárás egymással szembenálló egyenlő jogú felek jogvitája. Az eljárás célja a „jogi” (vagy tény)igazság feltárása: jogi keretek között a tényállásból mi állapítható meg, mi bizonyítható.

Az akkuzatórius eljárás bizonyítási rendszere szabad(abb): a bíróságra tartozik annak eldöntése, hogy az igazság kiderítése érdekében milyen bizonyítási eszközöket és milyen módon vizsgál. A terhelt joghelyzetét tekintve az eljárás alanya, perbeli jogokkal rendelkezik.

A büntetőeljárás célját és feladatait az eljárásban tevékenykedő hatóságok és magánszemélyek valósítják meg (a Be. terminológiájában: a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, illetőleg a büntetőeljárásban részt vevő személyek): ezeket gyűjtőnévvel a büntetőeljárás alanyainak nevezzük.

A büntetőeljárás alapelvei: az egész eljáráson végighúzódó elvi tételek, amelyek kifejezik a büntetőeljárás sajátosságait, meghatározzák az eljárás rendszerét, a hatóságoknak és az eljárás résztvevőinek joghelyzetét, az eljárási cselekményeik általános rendjét, a büntetőeljárás lefolytatásának és a büntetőjogi felelősség eldöntésének alapvető szabályait.

A fokozatosság követelménye mind a kényszerintézkedések alkalmazása során, mind az egyes kényszerintézkedések szabályozásánál megjelenik. A kényszerintézkedéseket általában mérlegelés alapján lehet alkalmazni, csak kivételes esetben kötelezőek. A kényszerintézkedések alkalmazása esetén az érintett személy alkotmányos jogai korlátozásának akkor van helye, ha az eljárás célja más (kisebb korlátozással járó) cselekménnyel nem biztosítható. (Például előzetes letartóztatás helyett alkalmazható lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet, távoltartás, óvadék; az eljárási cselekménynél való részvétel biztosítása esetén a rendbírság az alkotmányos jogok kisebb sérelmét, míg az elővezetés súlyosabb korlátozást jelent.)

Az alapelv értelmében senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a büntetőjogi felelősségét jogerős bírói határozat meg nem állapította. A terheltet mindaddig, amíg a büntetőeljárás törvényes rendjében a bíróság jogerősen el nem ítéli, nem lehet korlátozni védelmi jogainak gyakorlásában, és módot kell számára adni ahhoz, hogy valamennyi eljárási jogosultságával a törvény előírásainak megfelelően élhessen, s minthogy a vélelem kedvező joghelyzetet teremt a terhelt számára, a bizonyítás kötelezettsége (bizonyítási teher) az ügyben eljáró hatóságokra hárul.