Görgényi Ilona és mtsai

Büntetőjogi fogalomtár


A, Á

abszolút eljárási szabálysértés
Az abszolút eljárási szabálysértés más néven abszolút hatályon kívül helyezési ok. Az abszolút eljárási szabálysértéseket a Be. taxatíve felsorolja (373. §). Ezen hatályon kívül helyezési okok bármelyikének fennállása esetén a másodfokú bíróságnak nincsen mérlegelési jogköre, a törvény kötelezővé teszi számára az első fokú ügydöntő határozat hatályon kívül helyezését (kasszatórius jogkör). Ennek megfelelően a másodfokú bíróság:
  1. hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és az eljárást megszünteti:
    1. a vádlott halála, elévülés vagy kegyelem miatt (azonban amennyiben az elkobzásra, vagyonelkobzásra, polgári jogi igény megállapítására vonatkozó ítéleti rendelkezéssel szemben nem jelentettek be fellebbezést, ezen rendelkezést érintően az ítéletet a másodfokú bíróság ebben az esetben is hatályban tartja – hiszen ezen járulékos kérdések mikénti eldöntését a fenti büntethetőséget megszüntető okok nem befolyásolják),
    2. ha az elsőfokú bíróság az eljárás lefolytatásához szükséges magánindítvány, feljelentés vagy kívánat hiányában hozott ítéletet,
    3. ha az elsőfokú bíróság törvényes vád hiányában járt el,
    4. ha a cselekményt már jogerősen elbírálták (res iudicata, vö.: 6/2009. Büntető jogegységi határozat);
  2. hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha:
    1. a bíróság nem volt törvényesen megalakítva, vagy a tárgyaláson a tanács tagjai nem voltak mindvégig jelen [Be. 240. § (1) bekezdés]. Kivétel: ha a másodfokú bíróság a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása folytán állapítja meg, hogy az ügyben az elsőfokú bíróság tanácsának kellett volna eljárnia,
    2. az ítélet meghozatalában a törvény szerint kizárt bíró vett részt,
    3. a bíróság a hatáskörét túllépte, katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó vagy más bíróság kizárólagos illetékességébe tartozó ügyet bírált el,
    4. a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek a részvétele a törvény értelmében kötelező. Kivételek:
      • amennyiben az ítéletet a vádlott vagy a védő távollétében hozta meg az elsőfokú bíróság, akkor a felmentő ítéletet vagy az ítélet felmentő részét ezen okból nem kell hatályon kívül helyezni,
      • amennyiben az elsőfokú bíróság tévesen minősítette a cselekményt ötévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménynek, a védő részvételének hiánya miatt nincs helye az ítélet hatályon kívül helyezésének,
      • amennyiben a másodfokú bíróság a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása folytán állapítja meg, hogy az elsőfokú bírósági tárgyaláson védő részvétele kötelező lett volna [a Be. 242. § (1) bek. b) pontjára figyelemmel a Be. 46. §-ában foglaltak alapján], az ítéletet csak akkor kell hatályon kívül helyezni,
        • ha az ügyész eredetileg is olyan bűncselekmény miatt emelt vádat, amelyre a törvény ötévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel, vagy
        • ha a bíróság az első fokú eljárás során megállapította a vádtól eltérő súlyosabb minősítés lehetőségét.
      (Amennyiben tehát az első fokú eljárás során nem merült fel a fentiek szerint a bűncselekmény tárgyi súlyából fakadó kötelező védelem szükségessége – arra csupán a másodfokú bíróságnak a deliktum minősítése kérdésében elfoglalt eltérő álláspontja adott alapot –, nem kell hatályon kívül helyezni az elsőfokú bíróság ítéletét ezen az alapon.)
    5. a bíróság a fenti I. pontban meghatározott valamely ok törvénysértő megállapítása miatt az eljárást megszüntette,
    6. a tárgyalásról a nyilvánosságot törvényes ok nélkül kizárták;
  3. hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény jogi minősítése vagy a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében
    1. az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan, vagy
    2. az első fokú ítélet indokolása a rendelkező résszel teljes mértékben ellentétes;
  4. hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és
    1. az iratokat az ügyésznek megküldi, ha az ügyész a lemondás a tárgyalásról külön eljárást (Be. XXVI. fejezet) a törvényi előfeltételek hiányában indítványozta,
    2. az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a bíróság a lemondás a tárgyalásról külön eljárást a törvényi előfeltételek hiányában folytatta le.
A fenti döntéseket a másodfokú bíróság alapvetően tanácsülésen hozza meg.
adhéziós eljárás
A büntetőeljárásban a vád tárgyává tett cselekmény következtében keletkezett kártérítési igény, azaz a polgári jogi igény elbírálása. A büntetőügyekben eljáró bíróság a magánfél által előterjesztett polgári jogi igényt is elbírálhatja, a büntetőjogi felelősség kérdésében való döntéssel együtt dönthet a vádlott polgári jogi felelősségéről is. Ebben az esetben a büntetőeljárás keretei között egy „csökevényes” polgári eljárás is folyik, amelynek során – ha az adott kérdésről a Be. nem rendelkezik – a Pp. szabályai alkalmazandók. Amennyiben a Pp. szabályai összeférhetetlenek a büntetőeljárás jellegével, úgy azok nem alkalmazhatók (például beszámítás, egyezség stb.). Annak, hogy a jogalkotó lehetővé teszi a büntetőügy elbírálásával együtt a polgári jogi igényről való döntést is, a pergazdaságosság az elsődleges indoka. A sértett már a nyomozás során is bejelentheti, hogy a bűncselekmény következtében keletkezett igényét érvényesíteni kívánja a terhelttel szemben, de annak előterjesztésére a bírósági eljárásban jogosult mindaddig, amíg a bíróság határozathozatal céljából vissza nem vonul, lényegében a bizonyítási eljárás lezárását követő és a határozathozatalt megelőző felszólalása keretében. Polgári jogi igényt a sértetten és – halála esetén – örökösén kívül az ügyész is érvényesíthet a Pp. szabályai szerint. Az így érvényesített polgári jogi igényről a bíróság vagy érdemben dönt (helyt ad vagy elutasítja), vagy az igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasítja. Lásd még: magánfél, polgári jogi igény, bírósági eljárás.
akkuzatórius (vádelvű vagy angolszász típusú) büntetőeljárás
Az akkuzatórius büntetőeljárás egymással szembenálló egyenlő jogú felek jogvitája. Az eljárás célja a „jogi” (vagy tény)igazság feltárása: jogi keretek között a tényállásból mi állapítható meg, mi bizonyítható.
Az eljárás a sértett kezdeményezésére (rendszerint magánvádjára) indul, s valójában egy szakasza van: a bírósági szakasz, ahol az ügy érdemben eldől (a nyomozási szakasz feladata a tárgyalás előkészítése, adatgyűjtés).
Az akkuzatórius eljárásban a funkciómegosztás elve érvényesül: a vád, a védelem és az ítélkezés funkciója személyileg is elkülönül. Jogtörténeti gyökerekből eredeztethetően a hatóság vonatkozásában a szakapparátus nem jellemző, inkább laikus elemek részvétele a meghatározó: bárki lehetett vádló (például actio popularis, népvád) vagy védő. A bíró feladata az igazság megállapítása a jogvita eldöntése útján. A bíró ennek megfelelően passzív, szerepe a felek által végzett bizonyítás ellenőrzése, a törvényesség betartatása, s állásfoglalás a bizonyítási indítványok megengedhetősége körében; valójában arról gondoskodik, hogy a vád és a védelem alanyai alkalmazkodjanak a bizonyítás formai szabályaihoz. (A bíró passzivitását az is indokolja, hogy a klasszikus angolszász tárgyalási modellben nem készül ügyirat, a bíró az előtte a felek által lefolytatott bizonyításból ismeri meg a tényállást, így a perbeli beavatkozásra kevesebb a lehetősége.)
A bíróság a vádhoz kötött. A vád ura azonban a sértett, aki a vádlottal az eljárás folyamán kiegyezhet, a vádat bármikor elejtheti. A felek rendelkezési joga ebben az eljárásban érvényesül leginkább: a vádló indokolás nélküli vádelejtése az eljárás megszüntetését, a vádlott beismerése pedig a bűnösség megállapítását vonja maga után.
Az akkuzatórius eljárás bizonyítási rendszere szabad(abb): a bíróságra tartozik annak eldöntése, hogy az igazság kiderítése érdekében milyen bizonyítási eszközöket és milyen módon vizsgál. A terhelt joghelyzetét tekintve az eljárás alanya, perbeli jogokkal rendelkezik.
Az akkuzatórius tárgyalási rendszerben a bizonyítás a felek dolga. Az alapideológia az, hogy a szembenálló felekre van bízva az eljárás iránya, akik csatát folytatnak és az általuk előadott tények, bizonyítékok, az ő kérésükre kihallgatott tanúk alapján hoz döntést a bíró. Az ügyféli perben főszabály szerint a vád tanúit először a vádló, a védelem tanúit először a védelem alanyai hallgatják ki; ennek során a kikérdezőnek tartózkodnia kell a sugalló, szuggesztív kérdésfeltevési módoktól. Ez a tilalom nem vonatkozik viszont az előbb említett – ún. egyenes – kihallgatás után sorra kerülő ún. keresztkérdezésekre, amikor is az ellenérdekű felek végzik a tanúk kihallgatását. A keresztkérdezés után helye lehet az újabb egyenes kihallgatásnak, ezt követően pedig ismét a keresztkérdezésnek. A kihallgatások során a bíró dönt azokról a kifogásokról, amelyeket az egyik fél a másik által feltett kérdésekkel szemben támaszt.
A bizonyítás körében kiemelendő a vádlott szerepe. A vádlotti vallomás külön bizonyítási eszközként nem szerepel az angolszász tárgyalási modellben. Dönthet úgy, hogy nem kíván vallomást tenni, ha azonban a bizonyításban részt kíván venni, úgy a védelem tanújaként kerül sor kihallgatására, s mint tanút, igazmondási kötelezettség terheli.
Esküdtbírósági ügyekben az angolszász tárgyalási rendszernek az a sajátossága, hogy az ítélkezési jogkör megoszlik az esküdtek és a bíró között: a bűnösség kérdésében az esküdtek határoznak, ha a döntés nem felmentő, a szankciót a bíróság állapítja meg. Ide kapcsolódóan: a jogorvoslati jogosultság nem általános: az esküdtszék (a „nép”) ítélete eredetileg szentnek és sérthetetlennek számított. (1907-ig Angliában a fellebbezés joga ismeretlen volt.)
Az akkuzatórius eljárás jellemzői továbbá a közvetlenség, szóbeliség, a védekezés szabadsága és a nyilvánosság, az egyéni szabadság biztosítása a bírói önkény ellen. Az akkuzatórius eljárás az ártatlanság vélelmén alapul, elve az in dubio pro reo és a favor defensionis.
Az akkuzatórius rendszer ma már színtiszta formájában nem létezik. Lásd: vegyes büntetőeljárási rendszer.
alanyok a büntetőeljárásban
A büntetőeljárás célját és feladatait az eljárásban tevékenykedő hatóságok és magánszemélyek valósítják meg (a Be. terminológiájában: a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, illetőleg a büntetőeljárásban részt vevő személyek): ezeket gyűjtőnévvel a büntetőeljárás alanyainak nevezzük.
A büntetőeljárás alanyait csoportosíthatjuk hatóságokra (bíróság, ügyész, nyomozó hatóság) és magánszemélyekre (terhelt, védő, tanú, szakértő stb.). Az utóbbi kategória további két csoportra osztható: főszemélyek azok, akik a büntetőeljárás egymástól elkülönülő alapvető funkciói (vád, védelem, ítélkezés) közül valamelyiket önállóan teljesítik, mindenki más az eljárásban mellékszemély. A magánszemélyeken belül további különbségtétel tehető: résztvevők az eljárás azon alanyai (terhelt, védő, sértett, magánvádló, pótmagánvádló, magánfél, egyéb érdekelt, segítők, illetőleg ezek képviselői), akiknek érdekük fűződik ahhoz, hogy a büntetőügy érdemét a jogerőhatású bírói határozat meghatározott irányban döntse el. Az eljárás más magánszemély alanyai – rendszerint csakis érdektelen mellékszemélyek (tanú, szakértő) – a büntetőeljárás, benne különösen a bizonyítás lefolytatásában és ezáltal a tényállás helyes megállapításában működnek közre.
alapelvek
A büntetőeljárás alapelvei: az egész eljáráson végighúzódó elvi tételek, amelyek kifejezik a büntetőeljárás sajátosságait, meghatározzák az eljárás rendszerét, a hatóságoknak és az eljárás résztvevőinek joghelyzetét, az eljárási cselekményeik általános rendjét, a büntetőeljárás lefolytatásának és a büntetőjogi felelősség eldöntésének alapvető szabályait.
Tárgyuk szerint megkülönböztetünk: a) szervezeti (a hatóságok, elsősorban a bíróságok strukturális felépítésének, összetételének, továbbá a bírói állás elnyerésének kérdéseit érintik) és b) működési (a bűnüldözési, igazságszolgáltatási tevékenység végzésének feltételeit, alapvető feladatait, eszközeit és módját meghatározó) alapelveket.
Szervezeti alapelvek: az igazságszolgáltatást kizárólag bíróságok gyakorolják; törvény előtti egyenlőség; társasbíráskodás (kollegiális rendszer); laikus elem részvétele az igazságszolgáltatásban; és a bírói függetlenség elve.
Működési alapelvek: az eljárási feladatok megoszlása; a bíróság eljárásának alapja a törvényes vád; jog a bírósági eljáráshoz és a jogorvoslati jog; a hivatalból való eljárás és az eljárási akadályok; a bizonyítási teher; a védelem joga; az ártatlanság vélelme; az önvádra kötelezés tilalma; az anyanyelv használata; a büntetőjogi felelősség önálló elbírálása.
angolszász/ügyféli tárgyalási rendszer
Lásd: Akkuzatórius (vádelvű vagy angolszász típusú) büntetőeljárás.
arányosság követelménye
A fokozatosság követelménye mind a kényszerintézkedések alkalmazása során, mind az egyes kényszerintézkedések szabályozásánál megjelenik. A kényszerintézkedéseket általában mérlegelés alapján lehet alkalmazni, csak kivételes esetben kötelezőek. A kényszerintézkedések alkalmazása esetén az érintett személy alkotmányos jogai korlátozásának akkor van helye, ha az eljárás célja más (kisebb korlátozással járó) cselekménnyel nem biztosítható. (Például előzetes letartóztatás helyett alkalmazható lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet, távoltartás, óvadék; az eljárási cselekménynél való részvétel biztosítása esetén a rendbírság az alkotmányos jogok kisebb sérelmét, míg az elővezetés súlyosabb korlátozást jelent.)
Az arányosság elve alapján minden büntetőeljárási (kényszer)intézkedésnek a cél elérésére alkalmasnak, szükségesnek és szűkebb értelemben véve arányosnak kell lennie. Az arányosság követelményének a kényszerintézkedések szemszögéből két döntő összetevője van, éspedig egyfelől a kényszerintézkedések helyettesíthetősége, másfelől pedig az adott ügyben fennálló szükségessége: csak addig és annyiban kerüljön sor kényszerítő intézkedésre, ameddig és amennyiben az a konkrét ügyben indokolt. Lásd még: kényszerintézkedések.
ártatlanság vélelme
Az alapelv értelmében senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a büntetőjogi felelősségét jogerős bírói határozat meg nem állapította. A terheltet mindaddig, amíg a büntetőeljárás törvényes rendjében a bíróság jogerősen el nem ítéli, nem lehet korlátozni védelmi jogainak gyakorlásában, és módot kell számára adni ahhoz, hogy valamennyi eljárási jogosultságával a törvény előírásainak megfelelően élhessen, s minthogy a vélelem kedvező joghelyzetet teremt a terhelt számára, a bizonyítás kötelezettsége (bizonyítási teher) az ügyben eljáró hatóságokra hárul.
átszármaztató hatály
Lásd: devolutív hatály.


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 616 9

A könyv az „abszorpció”-tól a „zavar és nyugtalanság keltésére alkalmasság”-ig, az „abszolút eljárási szabálysértés”-től a „zárt tárgyalás”-ig ABC-sorrendben dolgozza a büntető anyagi jog és a büntetőeljárási jog kulcsszavait és azok fogalommagyarázatait. A Büntető Törvénykönyvre és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény címszavaira épülő tartalom elsősorban e két jogterületen tevékenykedőket segíti a fogalmak egységes értelmezésében és használatában. A kötet hasznos lehet a joghallgatók számára is, elősegítve a vizsgákra való felkészülését, a jogági vagy azokhoz elválaszthatatlanul kapcsolódó alapfogalmak jobb megértését.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gorgenyi-buntetojogi-fogalomtar//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave