A titkos adatszerzésnek a Be.-ben meghatározott formái, amelyek engedélyezése, lefolytatása, meghosszabbítása – a halaszhatatlan elrendelés esetét kivéve – kizárólag a nyomozási bíró határozata alapján történhet.

A titkos információgyűjtésnek az Rtv.-ben meghatározott formái, amelyek engedélyezése, lefolytatása, meghosszabbítása – a halaszhatatlan elrendelés esetét kivéve – kizárólag a bíróság határozata alapján történhet.

A bíróság az ítélkezés alapvető funkcióját ellátó büntetőeljárási főszemély.

Gyorsított büntetőeljárás, amelynek az a célja, hogy a tettenért vagy az elkövetést beismerő terhelt esetén a bűncselekmény elkövetését a lehető leggyorsabban kövesse a büntetőjogi felelősségre vonás.

A bíróság határozata ítélet vagy végzés. A Be. szerint a végzés az általános határozati forma, hiszen „A bíróság e törvényben meghatározott esetekben ítélettel, egyébként végzéssel határoz.” Egyes rendkívüli perorvoslatok kapcsán a határozat megnevezése csupán határozat. Ítélettel a bíróság az első fokú tárgyaláson – illetve a tárgyalásról lemondás esetén nyilvános ülésen – a büntetőjogi felelősség kérdésében dönt, míg a jogorvoslati eljárásokban akkor, ha a megtámadott határozatot megváltoztatja. [Be. 257. § (1) bekezdés] Lásd még: bűnösséget megállapító ítélet, felmentő ítélet.

A bíróság határozata bevezető részből, rendelkező részből, indokolásból és keltezésből áll. A Be. részletesen felsorolja az ítélet és az ügydöntő végzés egyes részeinek tartalmi elemeit. Amennyiben a Be. lehetővé teszi, ügydöntő határozat rövidített formában is készíthető. Lásd: indokolás.

A bírósági határozatok között különbséget tehetünk aszerint, hogy azok az ügy érdemében, a vádban foglaltakról, a büntetőjogi felelősség kérdésében foglalnak-e állást. Az ügyet lezáró döntés ún. ügydöntő határozatban ölt testet, míg vannak más, nem az eljárás végét jelentő határozatok is (nem ügydöntő). Az ügydöntő határozatban a bíróság a vádról határoz, vagy enélkül véglegesen lezárja az ügyet. A bíróság ügydöntő határozatai a következők: bűnösséget megállapító ítélet, felmentő ítélet, eljárást megszüntető végzés. A nem ügydöntő határozatok többsége ún. pervezető végzés, amely az eljárás menetét határozza meg és fellebbezéssel nem támadható, kötőerővel nem rendelkezik. A nem ügydöntő határozatok körébe tartoznak azok a végzések is, amelyek lényeges kérdésekben, de nem az ügy érdemében hozott döntést tartalmaznak. Ezek a végzések fellebbezéssel támadhatók. Ilyen például az eljárás felfüggesztéséről, az ügy áttételéről, kényszerintézkedések alkalmazásáról szóló döntést tartalmazó végzés.

Alapvetően az elsőfokú bírósági eljárásban irányadó bizonyítási szabályok alkalmazandók a megismételt első fokú eljárásban is, az alábbi eltérésekkel:

A bírósági eljárás formái közül a bizonyítás a tárgyaláshoz kötődik. Amennyiben a bíróság a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítására bizonyítást vesz fel, tárgyalást tart. Az elsőfokú bírósági tárgyalás lényege, legfontosabb szakasza a bizonyítás felvétele a tényállás megállapítása érdekében. A bizonyítás sorrendjét a tanács elnöke – néhány esetben a Be. – határozza meg, és az ő feladata a bizonyítás felvétele is. A bizonyítás keretében sor kerül a vádlott és a tanúk kihallgatására, a szakértő meghallgatására, az okiratok ismertetésére és más bizonyítási cselekményekre. Lehetőséget ad a Be. a korábbi vallomásokról, más eljárási cselekményekről készült jegyzőkönyvek ismertetésére, felolvasására is. Lásd még: bizonyítás sorrendje.

A bírósági tárgyaláson folyó bizonyítás sorrendjét a tanács elnöke határozza meg. A Be. csupán néhány rendelkezést tartalmaz erre vonatkozóan. A Be. alapján az ügyész által indítványozott bizonyítás felvétele rendszerint megelőzi a védelem által indítványozott bizonyítási eszközök megvizsgálását. A bizonyítási eljárásban először a vádlottat, a tanúk közül rendszerint először a sértettet kell kihallgatni. A bizonyítás során a kérdések feltételének sorrendje is meghatározott. A vádlott és a tanú kihallgatását, illetve a szakértő meghallgatását követően először a bíróság tagjai, majd az ügyész, a vádlott, a védő, a sértett, a magánfél, valamint az őt érintő körben az egyéb érdekelt és a szakértő élhetnek e lehetőséggel.

A bizonyítás akkor tekinthető törvényesnek, ha az a törvényben meghatározott eszközökkel és az alkalmazásukra előírt szabályok betartásával történik.

A Be. 78. § (1) bek. első mondatának második része szerint „…és szabadon alkalmazható minden bizonyítási eljárás.” A bizonyítási eljárás feladata bizonyítási eszköz megszerzése, valamely esemény bekövetkeztének rekonstruálása, valamely észlelés ellenőrzése, felmerült ellentmondások tisztázása. Bizonyítási eljárások: a szemle, helyszíni kihallgatás, bizonyítási kísérlet, felismerésre bemutatás, szembesítés, szakértők párhuzamos meghallgatása.

A bizonyítás törvényessége elvéből következően a Be. 78. § (1) bek. alapján „A büntetőeljárásban szabadon felhasználható a törvényben meghatározott minden bizonyítási eszköz…” A Be. 76. § (1) bek. szerint a bizonyítás eszközei a tanúvallomás, a szakvélemény, a tárgyi bizonyítási eszköz, az okirat és a terhelt vallomása.

A bíróság, illetőleg az ügyész bizonyítási kísérletet rendel el és tart, ha azt kell megállapítani vagy ellenőrizni, hogy valamely esemény vagy jelenség meghatározott helyen, időben, módon, illetőleg körülmények között megtörténhetett-e.

A büntetőeljárás célja a bűncselekményről, a büntetőjogi felelősségről és a szankció kiszabásáról való döntés. Az elsődleges cél, hogy a vádlott büntetőjogi felelősségét megállapítsák, és vele szemben szankciót alkalmazzanak. Ez csak bizonyítékok alapján történhet. Az ilyen jellegű bizonyítékok beszerzése és a bíróság elé terjesztése a vádló (ügyész, magánvádló, pótmagánvádló) feladata, kötelessége. A megvádolt személy, illetve az érdekében eljáró védő az önvádra kötelezés tilalma alapján erre nem kötelezhető, de az ártatlanság vélelme alapján arra sem, hogy az ártatlanságát bizonyítsa. Az ártatlanság bizonyításából, a bűnösséget alátámasztó bizonyítékok cáfolásából azonban sem a vádlott, sem védője nincsenek kizárva. A bíróságok az angolszász jogrendszerben nem alanyai a bizonyításnak, így abban nem vesznek részt. A kontinentális európai jogrendszerű (francia, német, osztrák, magyar stb.), az inkvizitórius eljárási hagyományokra épülő jogrendszerekben a bíróságok, mint a pártatlanság letéteményesei (tehát egyik fél javára sem elfogultként) hivatalból kötelesek részt venni a büntetőjogi felelősség megállapítása vagy kizárása érdekében folytatott bizonyításban, azonban az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 75. § (1) bek. szerint, ha az ügyész nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére és megvizsgálására.

Az elmúlt csaknem ezer évben a büntetőeljárási bizonyítás sokat változott. Ennek során számos arcát mutatta meg. A bizonyítás sajátosságai közös ismérveket mutattak. Ezek az ismérvek egységbe kapcsolódtak. Az ilyen közös ismérvekkel körülírható bizonyítási formákat nevezzük bizonyítási rendszereknek. A bizonyítási rendszereknek négy alapvető rendszere alakult ki: a) a tisztán formális, b) a kötött vagy legális, c) a szabad és d) a vegyes bizonyítási rendszer.

A bizonyítás törvényességéből következik, hogy az ennek hiányában felvett bizonyítás eredménye a büntetőeljárásban nem használható fel. A bizonyítás során többféle tilalom érvényesül: a bizonyítás tárgyára, eszközére, módszerére és értékelésére. A bizonyítás tárgya nem lehet például engedély híján minősített adat, eszköze például poligráf, módszere az erőszak, fenyegetés. A Be. 78. § (4) bek. szerint pedig „Nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg.”

Bizonyíték minden olyan tény, adat, amely közvetlenül a törvényben meghatározott bizonyítási eszközökből vagy bizonyítási eljárásokból származik.

A bizonyítási eszközök vagy eljárások segítségével beszerzett bizonyítékokat az adott büntetőügy szempontjából kell értékelni. A bizonyítékok értékelése több szempontot figyelembe véve történik. Az első és legfontosabb, hogy beszerzésük során a nyomozó hatóság, az ügyész, illetve a bíróság betartotta-e a törvényesség követelményét, a bizonyíték nem esik-e valamely bizonyítási tilalom alá; a második, hogy hitelesek-e (például szavahihető-e a tanú); a harmadik, hogy a bizonyíték az ügyre tartozik-e, vagyis szükséges-e és alkalmas-e a büntetőjogi, büntetőeljárási és egyéb jogi kérdések bizonyítására, a büntetőjogi felelősség és a szankció megalapozására (relevancia); a negyedik, hogy a bizonyítékok összeilleszthetők-e egy egységes, ellentmondásmentes képpé; az ötödik, hogy egyértelműek-e, kétséget kizáróan alkalmasak-e a fő kérdések eldöntésére. Ha a bizonyíték nem alkalmas kétséget kizáróan a bűncselekmény elkövetésének vagy a büntetőjogi felelősségnek a megalapozására, akkor ezt a helyzetet a vádlott javára kell értékelni. (In dubio pro reo = Kétes esetben állj a vádlott mellé!) A bizonyítékok értékelése a bírósági eljárásban teljesedik ki. A bíróság értékelésének eredményeképpen válnak a bizonyítékok a büntetőjogi felelősségről történő döntés alapjává. A bíróság az előbb említett tényezőket is figyelembe véve a jogszabályok és a bíró lelkiismerete szerint hozza meg a döntését, amit indokolnia kell. Lásd még: bizonyítási tilalmak.

A másodfokú eljárásban bizonyításnak csupán akkor van helye, ha az elsőfokú bíróság a tényállást nem derítette fel, vagy az hiányos (tehát ezen esetekben a megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében), másrészt pedig, ha a bizonyítás az elsőfokú bírósági eljárásban megvalósult szabálysértés orvoslását eredményezheti.

Az ügyész vagy a nyomozó hatóság által bárkivel szemben elrendelt kényszerintézkedés; a zár alá vétel érdekében annak ideiglenes megakadályozása, hogy a terhelt vagy más érdekelt bizonyos vagyontárgyai feletti rendelkezési jogát gyakorolja. A biztosítási intézkedés feltétele, hogy a zár alá vétel feltételei fennállnak, és a terhelt megkísérli a vagyon elrejtését, rendelkezési jogának átruházását, elidegenítését vagy megterhelését, avagy ezek megalapozottan feltehetőek. A biztosítási intézkedés foganatosítására a nyomozó hatóság vagy az ügyész, a jegyző vagy más hatóság, és más, a terhelt vagyonát zároló vagy nyilvántartásba vevő szerv vagy gazdálkodó szervezet jogosult.

A vádirat benyújtásáig az ügyész, ezt követően a bíróság által a külföldön élő terhelt kérelmére, az előreláthatóan felmerülő vagyoni kötelezések (várható pénzbüntetés, a vagyonelkobzás és a bűnügyi költség) végrehajtásához szükséges mértékben megállapított pénzösszeg, amelynek letétele esetén a terhelt nem köteles az eljárási cselekményeknél megjelenni. Ebben a különleges eljárásban védő részvétele kötelező. A terheltnek fel kell hatalmaznia a védőt, hogy a keletkezett iratokat kézbesítési megbízottként helyette átvegye.

Ha a katonai vétség miatt a büntetés célja fegyelmi fenyítéssel is elérhető, a katonai ügyész a feljelentést elutasítja vagy a nyomozást megszünteti, és az iratokat a fegyelmi eljárásra illetékes parancsnoknak megküldi.

Korábbi bűncselekményt követően újabb bűncselekmény elkövetése. Anyagi jogi értelemben bűnismétlő az, akit az újabb bűncselekményt megelőzően jogerősen elítéltek, míg eljárásjogi értelemben bűnismétlő lehet az is, aki az ellene folyó büntetőeljárásban terhére rótt bűncselekményt követően, de még az eljárás befejezése előtt követ el újabb bűncselekményt.

Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatainak egyike, amelyben a bíróság a vádlottat bűnösnek mondja ki, ha megállapítja, hogy bűncselekményt követett el, és büntethető. A bűnösséget megállapító ítéletben a bíróság büntetést szab ki, a vádlottat próbára bocsátja, vagy megrovásban részesíti, vagy a büntetés kiszabását mellőzi.

A büntetőeljárás a büntetőjogi felelősségrevonás törvényes rendje; a törvény által feljogosított hatóságok és más személyek cselekményeinek sora, amely arra irányul, hogy megállapítsák, történt-e bűncselekmény, ki az elkövetője, s hogy a büntető anyagi jogot alkalmazzák. A büntetőeljárás az államhatalmi tevékenység része, abban a büntető igazságszolgáltatás nyilvánul meg.

Külföldi állampolgár esetén a büntetőeljárás lefolytatásának átengedése más állam részére, célszerűségi okból vagy a magyar törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés alapján.

Magyar állampolgár vagy Magyarországra bevándorolt nem magyar állampolgár terhelt esetén a külföldön megindult büntetőeljárás lefolytatásának átvétele a legfőbb ügyész döntése alapján.

A büntetőeljárás alapvető feladata annak tisztázása, hogy történt-e bűncselekmény; ha igen, azt ki vagy kik, hol, mikor, hogyan és miért követték el; aki elkövette, büntetőjogilag felelősségre vonható-e; ha igen, milyen szankció kiszabása szükséges. Mindezeknek a kérdéseknek a tisztázása kizárólag a büntetőeljárási törvények által szabályozott eszközöknek és eljárásoknak a felhasználásával történhet. A büntetőeljárási bizonyítás tehát a büntetőjogi felelősségre vonáshoz szükséges kérdéseknek (tények, adatok) a büntetőeljárási meghatározott eszközözök és eljárások segítségével történő tisztázása.

Azon jogi normák összessége, amelyek meghatározzák, hogy milyen szervek által és milyen eljárás keretében kell a bűncselekményeket elbírálni. Azon jogszabályok foglalata tehát, amelyek alapján az arra törvényben feljogosított hatóságoknak a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személlyel szemben, a büntető igazságszolgáltatás feladatainak teljesítése végett el kell járniok. E szabályok egyrészt a büntetőeljárásban részt vevő hatóságok és magánszemélyek jogait és kötelességeit, másrészt pedig az eljárás során törvényileg meghatározott rendben teljesítendő eljárási cselekmények alakiságait és sorrendjét rendezik.

A büntetőeljárás rendszere az eljárásnak jogelvek által meghatározott felépítése. A büntetőeljárás rendszerét a benne érvényesülő szervezeti és működési elvek határozzák meg, ezek közül is elsősorban az eljárási funkciók [bűnüldözés, (vád), védelem, és az ítélkezés] megoszlása az eljárás alanyai között, az azokat megillető jogosultságok és kötelezettségek, az eljárás felosztása eljárási szakaszokra és azok egymáshoz való viszonya. A történeti fejlődés során a büntetőeljárási rendszerek három fajtája alakult ki: az akkuzatórius (vádelvű), az inkvizitórius (nyomozóelvű) és a kettő kombinációját tartalmazó komplex (vegyes) rendszer.

A büntetőeljárás nyomozás elrendelésével és nyomozás elrendelése nélkül indulhat meg.

Nyomozás elrendelése nélkül indul a nyomozás, ha az ügyész vagy a nyomozó hatóság a bizonyítási eszközök biztosítására, az elkövetéssel gyanúsítható személy kilétének megállapítása, elrejtőzésének, a bűncselekmény befejezésének avagy újabb bűncselekmény elkövetésének megakadályozása végett vagy késedelmet nem tűrő más okból nyomozási cselekményt végez. A nyomozás megindításának tényéről és idejéről utólag haladéktalanul feljegyzést kell készíteni.

Ha a büntetőeljárás nyomozás elrendelésével indul meg, a nyomozó hatóság erről írásban feljegyzést készít. A feljegyzés tartalmazza, hogy milyen bűncselekmény miatt és mikor indul a nyomozás.

A büntetőeljárás bíróságok előtt lefolytatott szakasza. (Bár a tárgyalásmellőzéses külön eljárás is a büntetőeljárás bírósági szakasza, valójában ez egy olyan döntés, amely nélkülözi a perjelleget.)

Az ügydöntő bírósági határozat meghozatalát megelőzően a tárgyaláson a bíróság és a felek által az eljárási alapelveknek megfelelően végzett, a törvényben előírt, ajánlott vagy megengedett alapvető és sajátos eljárási cselekmények összessége. A tárgyalási rendszert meghatározó ismérvek különösen: az eljárási alapelvek és a tárgyalás viszonya, a tárgyalás vezetése, az eljárás résztvevőinek jelenléte a tárgyaláson, a tárgyalás megnyitása, megkezdése és folytonossága, a vád előterjesztése, a vádlott kihallgatása (nyilatkozata), a bizonyításfelvétel a tárgyaláson, a vád módosítása vagy elejtése, a perbeszédek, a határozathozatal. Az egyes tárgyalási rendszerek ezen ismérvek tartalma és gyakorlati megvalósítása tekintetében lényegesen eltérnek egymástól.

A törvény meghatározása szerint a bűnügyi költség: az a költség, amelyet az eljárás megindításától a büntetés végrehajtásának befejezéséig, továbbá a rendkívüli jogorvoslati eljárás, valamint a különleges eljárások során az állam előlegezett (például a tanú megjelenésével felmerült költség, a szakértő, illetve a szaktanácsadó munkadíja és költségtérítése, a lefoglalt dolog szállításának és őrzésének költsége, a tolmács díja és költségtérítése stb.); a terheltnek, a védőnek, a magánfélnek, a pótmagánvádlónak és a magánvádlónak, a terhelt és a sértett törvényes képviselőjének az ügyben felmerült készkiadása akkor is, ha azt az állam nem előlegezte; valamint a kirendelt védőnek és a sértett, a magánfél, valamint a pótmagánvádló képviselőjének készkiadása és díja akkor is, ha azt az állam nem előlegezte.