Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító kollektív munkajog


A tanács tag jogállása és státusvédelme

Az üzemi tanács tagság tiszteletbeli állás, fizetés nélkül. E tisztség ellátásából viselőjére sem előny, sem hátrány nem származhat. Különleges védelem azonban éppen munkájának zavartalan ellátása érdekében megilleti. Ez a státusvédelem egyfelől azt jelenti, hogy üzemi tanács tagi működése nem zavarható és nem korlátozható, másfelől hivatali ideje alatt, azt követően pedig még egy évig, három egymást követő ciklusban fennállt üzemi tanács tagság esetén a leköszönés után pedig két évig a munkáltató részéről történő felmondással szemben bizonyos védelemben részesül. Ez azt jelenti, hogy ezen idő alatt rendes felmondás nem gyakorolható vele szemben, csupán rendkívüli felmondás, de az is csak akkor, ha annak nyomós és valódi oka van (összeférhetetlenség, szerződést szegő munkavégzés, a munkáltatóval szembeni súlyos inkorrektség stb.), és az üzemi tanács a felmondáshoz hozzájárul. Kivételes felmondás azonban az üzem gazdasági okokból történő megszüntetése, leépítése vagy termelési módjának, illetve profiljának átalakítása esetén az üzemi tanács hozzájárulása nélkül is gyakorolható. Az üzemi tanács tagja ebbéli munkájának minél színvonalasabb ellátása érdekében speciális továbbképzésre jogosult. Az ilyen továbbképzésre az üzemi tanács tagokat a beiskolázás szerint meghatározott időre a munkaadó mentesíteni tartozik a munkavégzés alól, átlagkereset fizetése, utazási és a tanfolyammal járó egyéb költségek megtérítése mellett.

Európai és magyar összehasonlító kollektív munkajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 619 0

A munkaügyi kapcsolatok joga, vagyis a kollektív munkajog a munkajognak az a területe, amely arra hivatott, hogy a munkavállalói és a munkáltatói érdekvédelmi szervezetek között megegyezést létesítsen a munkabéke biztosítása érdelében. A munkabékétlenség és a munkaharc ugyanis a munkavégzés hatékonyságát rontja, ami végső soron a foglalkoztató vállalat csődjéhez vezethet. Ez pedig a munkavállalókat a munkahely elvesztésével sújtja. Tömeges előfordulása súlyos társadalomgazdasági és szociális krízishez vezethet. Ezt elkerülendő a jóléti állam szociális piacgazdasága egyfelől kialakította a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek közötti érdekegyeztetés és a két fél közötti kollektív szerződések rendszerét, amelynek résztvevője az állam is. Másfelől megalkotta az üzemi alkotmányon keresztül azt a participációs rendszert, amely arra irányul, hogy az egyes üzemek munkakollektívája az üzemi tanácson keresztül az üzembirtokossal együttműködve részt vegyen az üzemi kollektívát érintő munkavédelmi és munkavégzéssel kapcsolatos döntések meghozatalában és javaslataival segítse az üzemvezetést a gazdasági döntések meghozatalában.

A kiadvány összehasonlító jelleggel bemutatja, hogy a munkaügyi kapcsolatok terén a 2012. évi új munka törvénykönyve és az új közszolgálati törvény a korábbi hazai és a nyugat-európai szabályozáshoz képest mennyire szűkített és javaslatokat tesz arra, hogy mi lenne a munkabékét elősegítő gazdaságilag és szociálisan is a megfelelő megoldás a munkajognak ezen a területén. A kiadvány jól hasznosítható tankönyvként a jogi és a közgazdasági karok munka-, és szociális szakképzési ágainak alap- és mesterszakán.

Prof. Dr. Prugberger Tamás a Magyar Tudományos Akadémia doktora és a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. A Miskolci Egyetem Állam-, és Jogtudományi Karának tanszékvezetője, az Agrár- és Munkajogi Tanszéken, valamint a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának gazdaságjogi tanszékén, aki egyúttal a Jogi Karon a munkajog tárgyvezetését is ellátta, és ma is professzor emerituszként mindkét egyetemen részt vesz a magyar és az európai munka-, valamint a szociális jog oktatásában. Számos könyve, könyvrészlete és tanulmánya jelent meg Magyarországon és külföldön egyaránt.

Dr. Nádas György tárgyvezető egyetemi docens a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Tudományos doktori fokozatát a felsőoktatási dolgozók munkaviszonyáról írt nemzetközi összehasonlító monográfiájával nyerte el. Mint munkajogi ügyekre szakosodott ügyvéd, publikációi elsősorban a bírói gyakorlat problémáinak elméleti feldolgozására összpontosulnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-kollektiv-munkajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave