Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


A munkajogi jognyilatkozat és aktus érvénytelensége

Az érvénytelenségnek a polgári joghoz hasonlóan két formája van. Az egyik a semmisség, a másik a megtámadhatóság. Semmis a jognyilatkozat, ideértve a munkaszerződés, valamint a munkaviszonnyal összefüggő egyéb írásbeli és szóbeli megállapodás, valamint az olyan egyoldalú munkáltatói jognyilatkozat is, amely a munkajog bármely jogforrásába ütközik. Megítélésünk szerint ez vonatkozik a kollektív szerződésre is, annak normatív jellege miatt. A minisztériumi vagy önkormányzati részvétellel megkötött tripartit (háromoldalú) kollektív szerződésre ez egyértelműen érvényes, annak pseudo jogszabályi jellege miatt. A semmisségre bárki, bármikor, határidő-korlátozás nélkül hivatkozhat. Abból kiindulva, hogy a szerződés lényege a felek egybehangzó akaratnyilatkozata, az egyoldalú fizikai kényszer esetén az akarathiány miatt a semmisség egyértelműen fennáll, sőt még a kivédésre lehetőséget egyáltalán nem adó pszichikai kényszer esetében is. Ezzel egyértelműen az akarati elv mellett törünk lándzsát a nyilatkozati elvvel szemben. Tesszük ezt prevenciós jogpolitikai szempontból, mivel a kényszerítésnek ezek az eszközei nemcsak az ingatlantulajdonszerzés vonatkozásában jelentkeznek tömegesen, hanem a munka világában is előfordulnak, főleg a drog és jövedékfizetés alól elvont cigarettaárusításra, tiltott kazetták terjesztésére való alkalmazás, valamint quasi rabszolgamunkára és prostitúcióra való kényszerítés terén.

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave