Mindkét felmondástípus kétféleképpen gyakorolható jogellenesen. Miként ez az eddigi ismertetésből is kitűnt, a jogellenesség egyik formája csak a felmondás eljárásjogi szabályainak a megsértésében nyilvánul meg, míg a másik hamis vagy hamisan beállított felmondási ok közlésével sérti meg az anyagi jogot. Bár mind az alaki, mind az anyagi jogsértés jogellenes, az első az enyhébb, és a második a súlyosabb eset. Ezért az első esetre nézve az Európai Közösség országai lényegesen enyhébb szankciót alkalmaznak a szabálytalanul felmondóval szemben, mint azzal szemben, aki valótlan felmondási okot közöl, vagy felmondásként felhozott okot elferdítve állít be. Mindkét esetben a szankció egy vagy több hónapi keresetnek megfelelő kártérítési átalány, vagy pedig alternatív módon választhatóan a tényleges kár megtérítése. Ez utóbbinak a választása esetén a károsult igénylőnek a kár nagyságát bizonyítania kell. Ezért a gyakorlatban az átalány-kártérítést választják az igénylők. A munkavállalót terhelő kártérítési átalány a felmondás eljárási szabályainak a megsértése esetén általában 1 havi átlagkeresettel egyezik, míg a valótlan felmondási ok közlése vagy másmilyen rosszindulat, csalárdság vagy diszkriminatív felmondás esetén az összeg több hónapi keresetet tesz ki. Ha a munkavállaló mond fel jogellenes módon, az őt terhelő szankciók általában enyhébbek, mint azok, amelyek a munkáltatót terhelik. Ez a munkavállaló csekélyebb vagyoni lehetőségeivel, valamint az üzemeltetési veszélynek a munkáltatóra telepítésével függ össze. Abból kiindulva, hogy sem a munkavállaló nem tarthatja bizonytalanságban a céget, sem pedig a munkáltató a munkavállalót, az igény munkaügyi bíróság előtti érvényesítését az Európai Közösség országai záros határidőhöz kötik.