Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


A kollektív és az individuális munkaügyi jogviták rendezésének új hazai szabályozása

Az 1992. évi Mt. IV. részének II. fejezete a munkaügyi jogvitákat jogelméletileg helyesen osztotta ketté kollektív és egyéni munkaügyi jogvitára. Az új Mt. e kettőt egymástól alig szétválasztva egy fejezeten belül, a munkaügyi vitákról szóló IV. részben „A munkajogi igény érvényesítése” cím alatt rendezi, amely cím az egyéni és a kollektív jogvitákról szóló a 285-től a 299-ig terjedő szakaszokat fogja át. Ezen belül a 289. és a 290. § szól a kollektív munkajogi vitákról, ahol e rövid szakaszok közül az első az üzemi tanács és a munkáltató (üzembirtokos) közötti jogvitákat szabályozza, míg az utóbbi azokat, amelyek a munkáltatói szövetség, illetve a munkáltató, valamint a szakszervezet között keletkeznek. A kollektív munkaügyi jogviták – és így a bírósági elbírálás hatáskörébe – a 289. § értelmében azok az ügyek tartoznak, ahol a munkáltató a szakszervezet vagy az üzemi tanács jogait megsérti. Ez a szabály helyes, ugyanakkor azonban hiányos is. Hiányos azért, mert a nyugat-európai jogi szabályozás értelmében ide tartoznak még a kollektív szerződés értelmezésével, a kollektív szerződés megszegésével, továbbá a koalíciós jogoknak egyik érdekvédelmi szervezet vagy az állam részéről történő megsértésével összefüggő jogviták, valamint a munkaküzdelem következményeinek az elbírálása is. Mindez az Mt.-ből hiányzik. Igaz, az 1989. évi sztrájktörvény ez utóbbit rendezi, de a sztrájkból eredő vitákat nem a munkaügyi, hanem az általános bíróság hatáskörébe adja. A szakszerűségi megfontolás ennek ellenkezőjét igényelné.

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave