Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


Az átalányelszámolásos munkaviszony

A kereskedelmi és vendéglátóiparban, valamint a szolgáltatásban kapott az 1990-es rendszerváltás előtt jelentőséget az állami és a szövetkezeti szektoron belül. Ma már csak elvétve alkalmazzák, többnyire azonban nem munka- vagy szövetkezeti tagsági viszonyként, hanem bérlettel kombinált tartós vállalkozásként. Munkaviszonykénti formájának lényege az, hogy az állami/szövetkezeti kereskedelmi és vendéglátóipar, valamint a szolgáltatóipar dolgozóinak és az ilyen szövetkezetek tagjainak a vállalat/szövetkezet önálló gazdálkodásra átadta egyes kereskedelmi-vendéglátó egységeit, valamint szolgáltatóipari műhelyeit átalányelszámolás mellett. Az átalányelszámolásos munkaszerződés vagy tagsági megállapodás alapján az egység üzemeltetője havi átalányban megállapított összeget volt köteles befizetni a központnak, amely a kitermelendő nyereség egy részének az elvonás mellett tartalmazta a helyiségbérletet és az eszközhasználati díjat, továbbá a vállalat/szövetkezet által az átalányelszámolásos dolgozó után fizetendő társadalombiztosítási hozzájárulást és az átalányelszámolásos egység által kitermelt jövedelem után fizetendő adót. Az ezenfelül az átalányegységet üzemeltetőnél megmaradó jövedelemből fizette az üzemeltető a rezsiköltséget, fizette az általa alkalmazott munkatársakat, végezte az árubeszerzést és az ezen felül megmaradó tiszta jövedelem jelentette a munkabért. Az átalányelszámolásos egység üzemeltetője munkatársait maga választotta meg, és mondhatott fel nekik, a központ pedig csak a formális felvételt és az üzemeltető akaratát szentesítő felmondást realizálta. Ennélfogva átalányelszámolásos üzemeltetés esetén a munkáltatói jogokat tartalmilag a vállalattal/szövetkezettel csak formálisan munka-, illetve tagsági viszonyban álló üzemeltető gyakorolta, a vállalat/szövetkezet pedig felettük is csak formálisan volt munkaadó.664

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave