Az iparosítás a XIX. században tömeges munkaviszonyok megjelenéséhez vezetett, melyet a liberálkapitalizmus joga a magánjog szerint szabályozott munka-, illetőleg szolgálati szerződéskötés szabad tartalmi meghatározásával reagált le. Minthogy az állam teljesen a szerződéskötő felekre bízta a munka-, illetve a szolgálati szerződés megkötését, a tőkeerős munkáltatói érdekek érvényesültek annak tartalmában. Ennélfogva a munkavállaló teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. Jóllehet, egyes jogrendszerekben (pl. Ausztria) a magánjogi szerződéseknél, ha a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között 50%-ot meghaladó aránytalanság áll fenn (laesio enormis = felén túli sérelem), a szerződés megtámadható, a munkavállaló azonban e lehetőséggel a munkaerő-túlkínálat miatt nem élt. Az embertelen munkakörülmények különösen a női és a gyermekmunka terén voltak a legkiélezettebbek, és ezek már a következő generáció egészségi helyzetét is hátrányosan befolyásolták. Az ebből eredő szociális feszültségekre és társadalmi hátrányokra a XIX. század közepén Angliában az ellenzékben lévő munkás- és liberális párt, Poroszországban pedig a sorozást végző katonai vezetés figyelt fel, míg Franciaországban forradalmi összeütközésekre került sor.