Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


Közalkalmazotti szakszervezet

A közalkalmazotti szakszervezet a nem hatósági feladatokat ellátó költségvetésből működő állami/önkormányzati intézményeknél alkalmazott munkavállalók és közalkalmazottak érdekvédelmi szervezete. Reprezentatívnak minősül az a közalkalmazotti szakszervezet, amelyik a közalkalmazotti tanácsválasztásokon a leadott érvényes szavazatoknak legalább a 10%-át megszerzi, vagy pedig, amelynek a munkahelyi szervezeten belül az azonos foglalkozási csoporthoz (szakmához) tartozó közalkalmazottak legalább kétharmadának a tagja. Ennélfogva a közalkalmazotti reprezentativitásnak két, vagylagosan alkalmazható feltétele van. Működésében azonban ez úgy jelentkezik, hogy adott intézményi, azaz munkahelyi szinten az első feltétel érvényesül, míg a több költségvetési intézményt átfogó területi/települési általános és ágazati, valamint az országos általános és ágazati koalíciós (érdekegyeztetési) tárgyalási szinten a második reprezentativitási kritérium kerül előtérbe. Az egyes intézményeknél megnyilvánulva többnyire az első kritérium jelenik meg, néha azonban a második kritérium alapján fennálló reprezentativitás kerül előtérbe, lényegében a már bemutatott spanyol–portugál megoldáshoz hasonlóan alulról felfelé történő építkezés alapján.

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave