Az ágazati bizottságokról és a középszintű szociális párbeszédről szóló 2009. évi LXXII. törvény az „Általános rendelkezések” körében az ágazati érdekegyeztetés fórumrendszerének struktúráját vázolja fel. Eszerint ágazati, alágazati és szakágazati párbeszédbizottságok kerülnének felállításra, ami kiegészülne rehabilitációs párbeszédbizottsággal. Idetartozna még a tanácsok működését koordináló Ágazati Párbeszéd Bizottságok Tanácsa, valamint a szociális párbeszéddel kapcsolatos feladatokat ellátó kormányzati szervezet (1. §). Az itt említett szinteken működő párbeszédbizottságokat (APB.) alulról jövő kezdeményezéssel maguk a szociális partnerek hoznák létre (2. §) mégpedig úgy, hogy legalább egy ágazati munkáltatói érdekképviselet kezdményezi az ÁPB létrehozását, amire akkor van lehetőség, ha az adott ágazatban még nem működik ÁPB, vagy létrehozását még nem kezdeményezték. Ez esetben ugyanis ahhoz lehet csak csatlakozni (9. §). A kezdeményezést a munkaügyekért felelős minisztérium hivatalos közlönyében közzé kell tenni, majd a közzétételtől számított 30 nap elteltével – amennyiben eme időszak alatt megelőzésre nem derül fény – a kezdeményező és a részvételi szándékukat bejelentő érdek-képviseletek az ÁPB létrehozásáról megállapodhatnak. A kötelezően írásba foglalandó megállapodást a munkaügyekért felelős miniszternek fel kell terjeszteni, aki azt a minisztérium hivatalos lapjában közzéteszi. Ezzel az ÁPB-t megalakultnak kell tekinteni, amelyhez ezt követően mind a két oldalról csatlakozhatnak az adott ágazathoz tartozó érdek-képviseleti szervezetek (10. §).

 

Az ÁPB-ben való részvétel feltételeit, azaz a reprezentativitás kritériumait a 7. § szükségtelenül bonyolultan rendezi. Szakszervezeti részről 3 alternatív feltételt ír elő. Az első, hogy az adott ágazatban legalább 10 olyan munkáltatónál a szakszervezetnek képviselete legyen, ahol szakszervezeti tagjainak létszáma eléri az adott ágazatban foglalkoztatottak létszámának az 1%-át, vagy legalább három olyan munkáltatónál képviselettel rendelkezik, ahol az érdek-képviseleti tagok létszáma eléri az ágazatban foglalkoztatottak létszámának 10%-át, vagy annál a munkáltatónál, ahol képviselete van, a legutolsó üzemi tanácsválasztáson jelöltjei olyan arányt értek el, amely eléri az adott ágazatban foglalkoztatottak számának 5%-át. Munkáltatói oldalon a Javaslat csak két reprezentativitási feltételt ír elő ugyancsak alternatív jelleggel. A munkáltatói szövetségnek olyannak kell lennie, hogy foglalkoztassa az adott ágazatban dolgozóknak legalább az 5%-át, vagy legalább 40 munkáltatóval tagként rendelkezzen.

 

Az ÁPB működését és tagjainak jogait a törvény 12. és 13. §-a rendezi. A 12. § döntési jogosultsággal, szavazati joggal azt az ÁPB tagot ruházná fel, amelyik az érdek-képviseleti szervezetek döntési jogosultságainak, valamint reprezentatív szempontjait tartalmazó 1. és 2. sz. mellékletben meghatározott pontrendszeréből 10 pontot elért. Amelyik szervezet 10 pont alatt maradna, annak csak tanácskozási jogosultsága lenne. A javasolt törvényhez fűzendő e két melléklet a reprezentativitással kapcsolatos előzőleg már kifejtett álláspontunk alapján teljesen felesleges komplikált bürokratizmus. Ezért az volna a helyes, ha a törvény a szavazati jogot minden tagnak biztosítaná, aki az előző pontban kifejtett egyszerűsített feltételek mellett akár az OÉT tagsága, akár az adott ágazati, alágazati jelentőségénél fogva tagjává válik valamely ÁPB-nek. Ezen kívül az ÁPB tag döntési jogosultságáról nem érdemes beszélni, mert döntési joga csak az ÁPB-nek van, a tagnak csak szavazati joga.

 

A Javaslat. 14–18. §-ai az ÁPB-ben történő megállapodás-, és kollektív szerződéskötés szabályait rendezi ugyancsak feleslegesen komplikált módon. Kifogásolható, hogy a 14. § különbséget tesz megállapodáskötés és kollektív szerződéskötés között. Míg az utóbbit igen részletesen szabályozza, addig az előbbit a 14. § (4) bekezdés a) pontja csak megemlíti. Ebből arra következtethetünk, hogy a megállapodáskötés egy olyan informális jogon kívüli intézmény, amelyhez nem fűződik joghatás, vagyis nem vonatkozik rá a „pacta sunt servanda” szabálya. Ezzel a megoldással a kormány lényegében legalizálni akarja az LB Polgári Kollégiuma munkajogi szabályának számára kedvező azt az állásfoglalását, amellyel a 2005. október végén a 1116/2003. Korm. határozat alapján megkezdett köztisztviselői létszámleépítési perekben a kormány és a SZÉF között létrejött országos hatáskörű, lényegében a köztisztviselői ágazatot érintő „megállapodást”, tulajdonképpeni kollektív szerződést olyannak minősítette, amely a kormányt azért nem köti, mert sem nem polgári jogi szerződés, sem nem jogszabály. Mint már erről az I. fejezetben szó esett, ez egy igen nagy tévedés, mert az ilyen, vagyis országos hatáskörű megállapodás az Európai Törvényszék gyakorlata alapján olyan kvázi jogforrásnak minősül, amivel uniós Irányelv implementálható. Ebből az a következtetés vonható le, hogy az ellenérdekű oldalak között megkötésre kerülő minden megállapodás kollektív szerződésnek minősül, ha pedig azt mind a két oldal valamennyi résztvevője az állam közreműködésével együtt köti meg, kvázi jogforrásnak minősül, függetlenül attól, hogy annak megkötésére az OÉT-ben vagy valamelyik ÁPB-ben kerül sor. Ha az ilyen megállapodásra, illetve kollektív szerződéskötésre az OÉT-ben kerül sor legalább kormányrendelettel, ha pedig az ÁPB-ben kerül sor, akkor szakminiszteri rendelettel egyenlő jogerővel kell, hogy rendelkezzen.