Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


Összegző jellemzés a nyugat-európai koalíciós tárgyalási és tarifaszerződés-kötési rendszerről

Az előző és az e fejezetben bemutatottak alapján a koalíciós tárgyalásoknak és a tarifaszerződés-kötéseknek két alapvető rendszere alakult ki Nyugat-Európában. Az egyikre jellemző, hogy mind a munkáltatói, mind pedig a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek megszorítások nélkül részt vehetnek az országos szintű koalíciós tárgyalásokon is, és szabadon közreműködhetnek a tarifaszerződés-kötésekben, függetlenül attól, hogy mennyi az általuk képviselt tagok száma. A számarány csak a közreműködés mértéke szempontjából jelentős. Ezzel szemben a másik rendszer szerint mindkét részről csak azok az érdekvédelmi szervezetek vehetnek részt az országos szintű koalíciós tárgyalásokon, és köthetnek ezen a szinten tarifaszerződést, amelyek az általuk képviselt tagok számaránya szerint meghatározott „országos”, illetőleg a „Nemzeti Munkatanácsnak” tagjaivá válhatnak. A Nemzeti Munkatanácsba azonban mind a munkavállalói, mind a munkáltatói érdekvédelmi szervezetek oldaláról azonos kritériumok és feltételek mellett egyenlő számban juthatnak be a koalíciós felek. Ennélfogva paritásos képviselet áll fenn, és a korlátok ellenére sincs diszkrimináció.

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave