A nyugat-európai munkajogi szabályozásban a gazdasági munkajogi szabályozás kibocsátó hálója a polgári jog és részben a kereskedelmi-gazdasági jog. Ennek keretében nyernek rendezést – bár egymástól különálló törvényekben vagy típusszerződésekben – az inkább a vállalkozásra, mint a munkaviszonyra jellemző menedzseri és franchise-szerződések, valamint a hosszú távú integrációs vállalkozói-bedolgozói szerződésekkel létesített cégkeretekhez kötődő egyirányú, olyan „alávetett” vállalkozási, megbízási jogviszonyok, amelyeknél a megrendelő-megbízó cég számára tartós szolgáltatást végző személy, cég vagy munkacsoport munkafüggősége tartalmilag a munkaviszonyhoz áll közel. Sajátos, vállalkozási elemekkel teletűzdelt csoportos munkakapcsolat részét képezi a munkaszövetkezeti, munkaközösségi és közkereseti, valamint korlátolt felelősségű társasági tagok tagsági személyes közreműködésen alapuló munkavégzése. A gazdasági élet e munkaközreműködési viszonyaitól teljesen elkülönül a nyugat-európai szabályozásban az ún. közalkalmazotti és a közszolgálati viszony jogi rendezése, ahol a munkáltató minden esetben valamely köztestület: önkormányzat, vagy pedig állami szerv. Ide tartozik a köztisztviselők jogi státusának a rendezése is. Itt a szabályozás kiinduló területe nem a polgári és a kereskedelmi, vagyis a magánjog, hanem a közjogi síkon álló közszolgálati-hivatali rendtartás zárt, hierarchikus szabályozási rendszere.