Arról már szó esett, hogy azoknál az üzemi tanácsoknál, amelyeknél mind a választás, mind a szervezeti felépítés, mind a hatáskörök, mind pedig a működés elhatárolódik a szakszervezetektől, jogdogmatikailag is éles különbség áll fenn a kollektív szerződés és az üzemi megállapodás között. Míg az előbbit az üzemi szintet meghaladó munkáltatói szervezet, illetve annak érdekvédelmi szervezete köti meg a szakszervezettel, addig az utóbbit az üzemi vezetés köti meg az üzemi tanáccsal. Ezzel szemben ott, ahol az üt. egyfelől a munkáltató által delegált üzemi vezetőkből vagy az üzemi vezetők által választott képviselőkből, valamint a szakszervezetek jelöltjeiből megválasztott munkavállalói képviselőkből áll össze, az üzemi szakszervezetek is gyakran részt vesznek az üzemi vezetéssel történő megállapodáskötésekben. Ilyenkor az üzemi megállapodás és az üzemi kollektív szerződés gyakran egymásba csúszik. Ez a helyzet a frankofon–latin, valamint a skandináv üzemi tanácsi rendszereknél, ahol egyértelműen üzemi megállapodásnak csak az tekinthető, ami az üt. szervezeti keretei között az üzemvezetői képviselet, illetve bizottság az üzemi munkavállalói képviselettel, illetve bizottsággal köt meg. Ez jellemző a frankofon–skandináv rendszerre, míg a latin rendszerben elvileg a német–holland megoldáshoz hasonló üzemi megállapodáskötés ismert, de ha az üt. megtámogatására az üzemben képviselettel rendelkező szakszervezetek is részt vesznek a megállapodáskötésben – amire lehetőségük van –, üzemi kollektív szerződésnek üzemi megállapodással történt kombinációjával állunk szemben. Különösen Spanyolországban és Portugáliában van ennek gyakorlata.