A cenzúra végigkísérte az emberiség történetét, gyökereit a tabu fogalmától lehet eredeztetni, amely egy adott közösségen belül valamely magatartást, esetleg valamilyen gondolat kifejtését tilalmazza. Az ókori görög filozófus, Platón kifejezetten üdvözölte a cenzúrát a művészetek területén, mivel azt tartotta, hogy az imitatív művészet megronthatja az ember karakterét.355 A rómaiak adták a nevét ennek a jogintézménynek: a censor elsődleges feladata az adófizető polgárok nyilvántartása volt, de egyben a közerkölcs fenntartása is, amelynek érdekében különböző szankciókat alkalmazhatott. A morális, erkölcsi karaktert védő cenzúra azóta is végigkíséri az emberi történelmet, s a nyugati kultúrkörben különös jelentőséget nyert a kereszténység elterjedésével, államvallássá válásával. Az eretnekség elleni küzdelem jegyében az egyház égisze alatt művészeti, tudományos munkákat tiltottak be. Az „indexre tenni” kifejezés – vagyis valamely művet betiltani – is innen ered: a reformáció eretnekségére válaszul a katolikus egyház 1559-ben közzétette az Index Librorum Prohibitoriumot, vagyis a tiltott könyvek listáját,356 amelyen még Voltaire, Daniel Defoe, René Descartes, Hugo Grotius vagy Blaise Pascal művei is szerepeltek. A cenzúra nem korlátozódott a keresztény morál fenntartására, hanem politikai szempontból felforgatónak tartott művek is tiltás alá kerültek. A felvilágosodás idején a cenzúra visszaszorult. Az ember és polgár jogairól szóló francia deklaráció nyomán az Egyesült Államok Alkotmányának 1791-ben elfogadott Első Alkotányiegészítése a szólás és a sajtó szabadságát alkotmányos erővel írta elő. A 19. században a közmorál védelmére összpontosítva klasszikus könyvek tartalmát kezdték felülvizsgálni. Nem volt mentes a cenzúra bizonyos formájától az Egyesült Államok sem, ahol is a közkönyvtárakból tiltottak ki illetlen tartalmúnak ítélt könyveket. Ennek mai, enyhébb formája pedig a művek politikailag korrekt tartalomnak megfelelő átalakítása, például a „néger” kifejezés száműzése Mark Twain klasszikus műveiből. A 20. század totalitárius diktatúrái tobzódtak a cenzúrában, köszönhetően alapvető ideológiai jellegüknek. A náci könyvégetés, a szovjet cenzúra addig ismeretlen hatékonysággal próbálta meg ʻkiégetni’ a nemkívánatos gondolatokat a társadalomból. A náci üldözés fő célja a fajilag és ideológiailag nem kívánatos szerzők, művek fizikai megsemmisítése, olvasásuk, hallgatásuk büntetése volt. A szovjet Katonai és Államtitok Védelmi Főhatóság a kommunista ideológiával ellentétes tartalom eltüntetését végezte. A kommunista módszereknek állít irodalmi tükröt George Orwell 1984 c. regénye [→ 13.1.].