Koltay András, Nyakas Levente (szerk.)

Magyar és európai médiajog


C) Törléshez való jog

A törléshez való jog csak önkéntes adatkezelések esetében érvényesülhet – hiszen a törvényi felhatalmazás alapján kötelező adatkezelések az információs önrendelkezési jog korlátját jelentik –, és tulajdonképpen a korábban megadott hozzájárulás visszavonását jelenti. Az adatok törlésére vonatkozó jog sem abszolút, még a hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében sem, mert adott esetben visszaélésre is lehetőséget adhat, ezért a törvény lehetővé teszi az adatkezelést az érintett törlési kérelme ellenére is, ha az adatkezelőt az adatok törlése a felek korábbi megállapodásából fakadó igény érvényesítésben akadályozná. (Nagyon egyszerű példával érzékeltetve, egy közlekedési vállalat pótdíj behatása iránti igényét lehetetlenítené el, ha a bliccelő utas kérésére a felvett adatokat törölni kellene.)

Magyar és európai médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 630 5

A könyv, mely átmenet a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, a média világának jogi szabályozását mutatja be. Áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor útmutatóként szolgál a mindennapos jogi problémák kezeléséhez.

A média és így a médiajog világa a rendszerváltás óta eltelt időszak Magyarországán jelentősen átpolitizált területté vált, ahol a szellemi frontvonalak megmerevedni látszanak. A kötet szerzői hisznek abban, hogy a társadalomtudományokat, a jogtudományt és természetesen a médiajogot is lehet, sőt muszáj az objektivitás igényével, a napi pragmatikus érdekeknél perspektivikusabb látásmóddal szemlélni, és az egymás felé nyitott felfogások igenis összhangba hozhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/koltay-nyakas-magyar-es-europai-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave