A szociális tanuláselmélet olyan kognitív viselkedéselmélet, amelyet gyakran alkalmaznak a családon belüli erőszakos magatartások magyarázatára is. Az elmélet a hagyományos tanuláselméleti változók mellett (a viselkedések jutalom vagy büntetés révén történő megerősítése, módosítása, illetve kioltása) a társas környezet és a megfigyelése révén történő tanulás szerepét hangsúlyozza. A szociális tanuláselmélet szerint a legtöbb humán magatartást modell megfigyelése alapján sajátítjuk el. A családi erőszakra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a gyerekkori megfigyelések, mintázatok „tanítják meg”, miként „kell” felnőttként viselkednünk. Aki gyerekkorában tanúja szülei egymással szembeni agressziójának, annak ez a tapasztalat felnőttként modellül szolgál általában az agresszív viselkedéshez, és speciálisan a partner bántalmazásához. Ugyanígy, akit gyerekkorában vernek a szülei – tehát nem tanúja, hanem elszenvedője az erőszaknak – az is „tanul”, és elsajátítva ezt a konfliktuskezelő módszert, felnőttként maga is nagy valószínűséggel alkalmazza majd és válik bántalmazóvá. Az erőszak tehát a szocializáció folyamatában hagyományozódik a generációk között, a gyerekkori tanulási tapasztalatok biztosítják újratermelését, intergenerációs „öröklődését”.