Számtalan kutatás ismert, amely az úgynevezett kortikális ingerületek (lásd még ehhez Adler és mtsai összefoglalóját Eysenckről, 2000. 129–130. o.) és a központi idegrendszer kapcsolatára vonatkozik, de ezek tárgyalása meghaladja tudományterületünk ésszerű határait. Ugyanakkor úgy tűnik, a probléma egy vonatkozásban mégis bír némi kriminológiai relevanciával. Adler és szerzőtársai két olyan bűnesetet ismertetnek, amelyekben korábban semmiféle viselkedési zavart nem mutatott személyek látszólag különösebb ok nélkül hangulati változáson mentek át, és végül brutális emberölést követtek el. Mindkét esetben az agyi elektromosságot mérő készülék (EEG – agyhullám-tevékenység) abnormitást mutatott (Adler és mtsai, 2000. 144. o.). Ha ugyanis az elektroencefalográf úgynevezett lassú agyhullám-tevékenységet mér, fennáll a gyanú, hogy az illető a „minimális agyi diszfunkció” nevű ritka előfordulású kórképben szenved. Viselkedésbeli sajátossága az indulatosság, hiperaktivitás, alacsonyabb félelemérzet stb. Az ilyen személy magatartására jellemző, hogy idegrendszerének reakcióképessége eltérő, és a büntetésre vagy annak kilátásba helyezésére sem reagál kellőképpen. Gyerekek esetén ez a látványos fegyelmezetlenséget, alkalmazkodási képtelenséget jelenti. Vagyis az ilyen személyek eltérő viselkedése mögött elképzelhetően a központi idegrendszerük anomáliája húzódik meg, amely természettudományos bizonyossággal jól kimutatható (Bock, 2000. 57–58. o.).