A részesi magatartások egymáshoz való viszonyáról a következőket kell megjegyeznünk:

Ha a felbujtó tényállási elemet is megvalósít, akkor magatartása beleolvad a tettességbe, a bűnsegély viszont a súlyosabb megítélés alá eső felbujtásba olvad bele. Így például az az elkövető, aki a gépkocsit vezető társát rábírja arra, hogy a kerékpáron pénzt szállító postai kézbesítőt gázolja halálra, majd a gépkocsiból kiszállva a sértett táskájában levő pénzt elveszi, amelyen utóbb megosztoznak, nem társtettese lesz a nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének, hanem felbujtója. A bírói gyakorlat szerint ebben az esetben a felbujtói tevékenység tárgyi súlya jelentősebb, mint a tettes cselekményéé. Ha a felbujtó egyben a bűncselekmény elkövetésének lehetséges helyét és idejét is felderítette, és ennek alapján az elkövetés helyét, idejét és módját kitervelte, mindezt a tettessel közölte, a pénz megszerzését biztosító személyes jelenlétével bűnsegédi magatartást is megvalósított, amely magatartás azonban – az elmondottakra figyelemmel – a súlyosabb megítélésű felbujtásba beleolvad (BH2001. 308.).

A két részesi alakzat törvényi meghatározásából következik, hogy mindkettő szándékosságot tételez fel. A részes szándékának csak a tettesi alapcselekményre kell vonatkoznia, több részes közreműködése esetében azonban nem feltétel, hogy azok egymásról, egymás tevékenységéről tudomással bírjanak. A vegyes bűnösség (Btk. 9. §) megítélésének kérdésében sem a büntetőjogi szakirodalom, sem pedig a bírói gyakorlat álláspontja nem egységes. Ha abból indulunk ki, hogy mind a tettesi alapcselekmény, mind a részesi tevékenység szándékosságot tételez fel, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a minősítő körülményként megfogalmazott eredmény sem írható a részes terhére, ha arra csak a gondatlansága terjed ki (Nagy Ferenc). Az ezzel ellentétes álláspontot képviselők a Btk. 9. § szövegéből indulnak ki, amely az „elkövetők” kifejezést használja. Ebből arra következtetnek, hogy a rendelkezés egyaránt vonatkozik a tettesekre és a részesekre is. A bírói gyakorlatban van példa a halált okozó testi sértés esetében bűnsegédként történő felelősségre vonásra [A konkrét esetben a bűnsegéd az általa és a tettes által kiprovokált verekedésben – a tettlegességgel egyetértve – egy törött sörösüvegnyakat adott a tettes kezébe azért, hogy azt felhasználja, mellyel a tettes sértettnek halálos kimenetelű sérülést okozott (BH2000. 186.)].

Összefoglalásképpen megállapítható, hogy a tettes szándékos alapcselekménye mellett a részesség is kizárólag szándékosan következő el (kettős szándékosság), az viszont már nem feltétel, hogy a részesek egymásról, egymás cselekményéről tudjanak.

A részesi magatartáshoz kapcsolódó büntetőjogi jogkövetkezményeknél a parifikáció elve érvényesül, azaz a Btk. kifejezett rendelkezése alapján [Btk. 14. § (3) bek.] ugyanaz a büntetési tétel irányadó a részesekre, mint a tettesekre. A bírói gyakorlatban a bűnsegéd büntetése általában enyhébb, mint a felbujtóé. Sőt a hatályos Btk. szerint a bűnsegély esetében a bíróságnak lehetősége van a büntetési tétel kétfokú enyhítésére is [Btk. 82. § (4) bek.]. A bűnsegédnek többnyire kisebb a szerepe a bűncselekmény véghezvitelében, ezért a bűnsegédi minőség általában enyhítő körülménynek számít a büntetés kiszabása során (BKv. 56.). Végül meg kell jegyeznünk, hogy az elkövető egy bűncselekmény miatt csak egy elkövetői minőségben büntetendő, abban az esetben is, ha több elkövetői tevékenységet fejtett ki. A minősítés mindig a súlyosabb elkövetői alakzat alapján történik. Ha az elkövető mást olyan bűncselekmény elkövetésére bír rá, amelyben később maga is részt vesz, akkor a társtettesség megállapítása indokolt, hiszen a felbujtás – mint részesi cselekmény – a tettességbe beolvad (BH1997. 265.). A felbujtás elnyeli a bűncselekmény elkövetéséhez nyújtott segítséget, azaz a bűnsegélyt. A többszörös elkövetői minőség azonban súlyosító körülményként a büntetés kiszabása körében értékelendő.

Szintén súlyosító körülményként kerül értékelésre, ha a felbujtó több, különböző tettest bírt rá vagyon elleni bűncselekmények elkövetésére, és ezáltal törekedett rendszeres haszonszerzésre, azaz cselekménye az üzletszerűség törvényi fogalmába illeszkedik (Btk. 459. § 28. pont). Ebben az esetben az üzletszerűség nem alapozhatja meg a Különös Részben üzletszerűen elkövetettként minősített eset megállapítását. Hiszen azt a bűncselekményt, amelynek egyébként minősített esete az üzletszerű elkövetés, a felbujtó nem elkövette, hanem azok elkövetésére üzletszerűen felbujtott. Ennek értékelésére azonban csak a büntetés kiszabására vonatkozó parifikációs rendelkezés keretei között van mód, a felbujtás üzletszerűségét súlyosító körülményként értékelve. A többrendbeli, felbujtóként elkövetett vagyon elleni bűncselekmény csak akkor minősülhet üzletszerűként elkövetettnek, ha az egyes vagyon elleni bűncselekményeket elkövető tettesek esetében is megállapítható az üzletszerűség (3/2011. BJE). A Legfelsőbb Bíróság a részesség járulékos jellegéből eredően a részesi cselekmény büntethetőségével szemben az alábbi követelményeket fogalmazta meg: